Kivonat: |
"A nevem Csider István Zoltán. Slamet, verset, újságot írok. Rendrakással foglalkozom" írja magáról a költő, utalva első kötetének készültére, illetve arra a serénynek és hasznosnak látszó tevékenységre, ami valójában nem más, mint a tétovaság leplezése. Úgy tesz, mint aki lázasan dolgozik,
[>>>]
"A nevem Csider István Zoltán. Slamet, verset, újságot írok. Rendrakással foglalkozom" írja magáról a költő, utalva első kötetének készültére, illetve arra a serénynek és hasznosnak látszó tevékenységre, ami valójában nem más, mint a tétovaság leplezése. Úgy tesz, mint aki lázasan dolgozik, valójában céltalanul tesz-vesz, ide-oda rakosgat, közben a tárgyakat a valóság részeit, részleteit kezébe veszi, megforgatja, meggusztálja, leteszi, majd újra fölveszi, végül visszateszi ugyanoda, ahol volt. Nem dobja ki, hátha jó lesz még valamire. Csider István Zoltán költői létformája tehát a szemlélődés: "egy ideje figyelem a történelmet / és nem nagyon tetszik nekem ez az egész" (a kert). Mintha mindig csak tervezné a tennivalóit: "meg kéne keresni azt a nőt valahogy" (a hideg kövön); "tíz van, a fornettislány már biztos bezárt. / ma sem leszek álmos, át kéne hívni őt. / A szép fornettislányt a Ferenciekről" (vasárnap). Csider István Zoltán verseiben a személyek és dolgok mintha lebegnének a szándékok és a lehetőségek függvényei között. Ami biztos pont versvilágában, az halott édesanyja emlékképe. Az élő, a haldokló, majd halott anya képe folyton visszatér a kötet verseiben (nem lát; valami hangsúlytalan; egy ideig még főztél). Azt írja: "ez maradt: szép verseket írni anyámról. / (vagy jókat.) Ha meghalt, csak annál szebbeket" (az én dolgom). A költő bizonytalan, tétova, imbolygó világában csak az anya emlékképe az egyetlen biztos pont, viszonyítási fogalom. De mégsem hiánydramaturgia jellemzi Csider verskompozícióit, mégsem az emlékezés az attitűdje, mégsem fájdalmas vagy vallomásos a hangja, mert folyton leköti egész személyiségét a rendrakás millió apró teendője. A veszteség, a gyász, a hiányérzet, a szeretetlenség ebben az önfeledt tevés-vevésben, ebben az örökös pótcselekvésben az élet további lehetőségeit nyitja meg előtte, újabb szemlélődésre inspirálja a költőt. A merengésben, tűnődésben kimerülő aktivitás mintha valamifajta költői tükörképe lenne a 21. századi életidegenségnek, a visszahúzódás, a magunkba fordulás attitűdjének, a virtuális világban való anyagtalan alámerülésnek, a lélek kifáradásának. Sajátos szemléletű, egyéni hangú költészet ez, amely úgy szól a szemlélődésről, hogy nyoma sincs benne a fájdalmas merengés homályának, a tétovaság árnyainak. Végső soron a Rendrakás című bemutatkozó kötet hiteles kép egy olyan világról, amit még a gyakorlott versolvasók sem nagyon ismernek. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
|