Első pillantásra azt hihetnénk, hogy saját történetét öntötte írásba Richard Bard. A volt pilótánál ugyanis annak idején rákot diagnosztizáltak, és ez nagyon hamar katonai karrierjének végét jelentette. A fejével játszik című regényének főhőse, Jake Bronson hasonló helyzetben van, és a kaliforniai
[>>>]
Első pillantásra azt hihetnénk, hogy saját történetét öntötte írásba Richard Bard. A volt pilótánál ugyanis annak idején rákot diagnosztizáltak, és ez nagyon hamar katonai karrierjének végét jelentette. A fejével játszik című regényének főhőse, Jake Bronson hasonló helyzetben van, és a kaliforniai Santa Monica-i Veteránkórházban már-már a halálra készül. A történet azonban itt fordul sci-fi-be: miközben ugyanis a férfit épp vizsgálják, üzemzavar lép fel a műszerben, és ettől valami megkattan az ő fejében is. Az esetet követően jön rá: emberi szuperszámítógép lett, képes agyát turbófokozatba kapcsolni, sokoldalú zseni és memóriabajnok. Ezen újonnan kialakult képesség azonban inkább átok, mint áldás. Felfigyel rá ugyanis a több ezer kilométerre lévő, mindenre elszánt terrorista, Luciano Battista, aki úgy gondolja, hogy Jake és más hasonló hiperintelligens katonák segítségével végre tudja hajtani tervezett dzsihádista akcióját az Egyesült Államok ellen... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]