A történelmi bestsellereiről ismert spanyol regényíró először 2002-ben megjelent, és most magyarul is olvasható könyve Napóleon "egyiptomi titkával" foglalkozik. Sok regény foglalkozott már Napóleonnal, ám az kevésbé köztudott, hogy a nagy hadvezér kiemelt érdeklődést mutatott a keleti népek
[>>>]
A történelmi bestsellereiről ismert spanyol regényíró először 2002-ben megjelent, és most magyarul is olvasható könyve Napóleon "egyiptomi titkával" foglalkozik. Sok regény foglalkozott már Napóleonnal, ám az kevésbé köztudott, hogy a nagy hadvezér kiemelt érdeklődést mutatott a keleti népek okkultizmusa és a kabbalizmus iránt. A regény 1799. augusztus 12-én kezdődik, több mint egy évvel azután, hogy Bonaparte tábornok teljes mértékben izolálódott seregeivel Egyiptomban, Szíriában és Palesztinában. A hadvezér harmincadik születésnapjának estéjén éppen hazatérni készül, miközben az angolok ostromolják csapatait, Kairó környékén. Bonaparte eldönti: eltölt még egyedül egy éjszakát a Nagy Piramis belsejében (Kheopsz fáraó temetkezési helyén). A misztikussá váló kaland során az ifjú tábornok az emlékmű gyomrában találkozik egy titokzatos pappal, s megvilágosodik; eszébe jut: mit is tapasztalt öt hónappal korábban Názáretben, ahol is a titokzatos, ún. szinkretikus szekta tagjaival találkozott, akik Jézus Krisztust, Mohamedet, Buddhát, Zaratusrát, Krisnát, Szűz Máriát ugyanazon Isten küldötteinek tekintik, s akik meséltek neki Jézus gyermekkoráról és az Egyiptomba történő menekülésről - a saját nézőpontjukból. Megtudja a hivatalos Bibliából kimaradt részeket Krisztus "elveszett éveiről"... Az olvasmányos, izgalmas kötet a történelmi misztikus regények rajongóinak ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]