A 2012-ben megjelent, az Európai Unió Irodalmi Díját elnyert dán regény főhőse, egyben narrátora a negyvenhez közeledő marketinges, Asger. A sikeres szakember egyik időbeli megcsúszása miatt elkövet egy komoly szakmai hibát, ezért a gazdasági válság közepén kirúgják a munkahelyéről. Az ő korában
[>>>]
A 2012-ben megjelent, az Európai Unió Irodalmi Díját elnyert dán regény főhőse, egyben narrátora a negyvenhez közeledő marketinges, Asger. A sikeres szakember egyik időbeli megcsúszása miatt elkövet egy komoly szakmai hibát, ezért a gazdasági válság közepén kirúgják a munkahelyéről. Az ő korában már nehéz a reklámszakmában elhelyezkedni, így hosszabb időre munka nélkül marad, alkoholhoz nyúl, és mikor az ő hibájából barátnője lánya megsérül, Sara is szakít vele. Egy barátjához költözik, végső elkeseredésében pedig elvállal egy ápolói állást. A fogyatékkal élő Waldemar Koppenhága nyugati külvárosának betongettójában él. Elektromos kerekesszékkel közlekedik, ám mivel rendkívül beteg (izombetegsége miatt csekély mozgás miatt is kifárad, ráadásul szívbetegsége is van), így minden apróságban segítségre van szüksége. A közös reménytelenségből Waldemar egy ötlete húzza ki őket: egy Volkswagen mikrobuszba ülnek, hogy megkeressék Torbi el Mekkit, a legendás marokkói gyógyítót, hátha ő ki tudja gyógyítani Waldemart a betegségeiből... Szívhez szóló, ugyanakkor rendkívül szórakoztató regény; széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]