Miközben a világsikert aratott Fargo című filmsorozat harmadik évadát készíti Noah Hawley, amerikai producer és forgatókönyvíró, a regényírás terén is előrelépett. A Zuhanás előtt azonnal a New York Times bestseller-lista élére került óriási kritikai és közönségsikert begyűjtve. Pedig a téma, egy
[>>>]
Miközben a világsikert aratott Fargo című filmsorozat harmadik évadát készíti Noah Hawley, amerikai producer és forgatókönyvíró, a regényírás terén is előrelépett. A Zuhanás előtt azonnal a New York Times bestseller-lista élére került óriási kritikai és közönségsikert begyűjtve. Pedig a téma, egy repülőgép szerencsétlenség igazán lerágott csontnak számít, a szerző ezt is képes új aspektusból megközelíteni. S akárcsak az említett, népszerű tévésorozatában, ebben a történetben is bonyolult, sokrétű figurák szerepelnek, és az apró részekből felépülő egész csak az utolsó pillanatban áll össze. A sztori szerint egy ködös nyári éjszakán magánrepülőgép száll fel az Egyesült Államok keleti partvidékéhez tartozó Marthas Vineyard-szigetről New York felé, fedélzetén tizenegy utassal. Tízen a felső tízezer tagjai, a tizenegyedik egy nem túl jelentős festő. Tizenhat perccel az indulás után a gép az óceánba zuhan. A katasztrófát ketten élik túl: Scott Burroughs, a festő és a gépen utazó médiamogul négyéves kisfia. A férfinak sikerül a lehetetlen: partra úszik a gyerekkel, ahol aztán belekerül a nyomozás és a médiahisztéria kettős forgatagába. Vajon véletlenül zuhant-e le a gép, vagy a befolyásos embereket szándékosan gyilkolta meg valaki? A szerző egy interjújában kifejtette: meg akarta mutatni, milyen hatással van az emberek életére a pénz. A gazdagok, akik saját magángépükön utazgatnak, ha baj éri őket, ha összeomlik a jól felépített világuk, ugyanúgy reagálnak, mint bárki más. Az ártatlan kisfiú a gép lezuhanásával és családja elvesztésével hatalmas vagyont örököl, és bár a festő cselekedete igazi hőstett, felvetődik a kérdés, vajon érdek nélkül tette-e. A letehetetlenül izgalmas mű filmjogait a Sony Pictures már meg is vásárolta. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]