A Károlyi család pénztárnokaként és levéltárosaként tevékenykedő Éble Gábor 1895-ben jelentette meg jelen munkáját, elsősorban azzal a célzattal, hogy kimutassa a Károlyi grófok rokonságát a Harruckernekkel (a két család között 1757-ben kötetett házassági kapcsolat). A most reprint kiadásban
[>>>]
A Károlyi család pénztárnokaként és levéltárosaként tevékenykedő Éble Gábor 1895-ben jelentette meg jelen munkáját, elsősorban azzal a célzattal, hogy kimutassa a Károlyi grófok rokonságát a Harruckernekkel (a két család között 1757-ben kötetett házassági kapcsolat). A most reprint kiadásban olvasható mű elején a szerző tisztázza a Harruckern név helyesírásával kapcsolatos kérdéseket, majd a - részben általa felfedezett levéltári anyagok alapján - vázolja fel a magyar bárói méltóságot is nyert Harruckernek történetét, egészen odáig, míg Harruckern Ferenc Domonkos báró második leánya, Jozefa hozzá nem ment Károlyi Antal grófhoz. A szerző kitér az említett frigy birtokhatásaira is. A portréképekkel és címerekkel illusztrált kötet végén genealógiai táblák és névmutató kapott helyet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]