Szabó Miklós neve egyaránt összeforrott a demokratikus ellenzék történetével és az MTA Történettudományi Intézetében végzett meghatározó jelentőségű munkájával. Könyvtárosként került, 1959-ben az akkor Molnár Erik által vezetett, sokak menedékéül szolgáló tudományos intézménybe, ahol elsősorban a
[>>>]
Szabó Miklós neve egyaránt összeforrott a demokratikus ellenzék történetével és az MTA Történettudományi Intézetében végzett meghatározó jelentőségű munkájával. Könyvtárosként került, 1959-ben az akkor Molnár Erik által vezetett, sokak menedékéül szolgáló tudományos intézménybe, ahol elsősorban a konzervativizmus történetének kutatásával foglalkozott. Ebben a témában jelent meg 2003-ban máig meghatározó kötete, Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története, 1867-1918 (200309033). Életét azonban - ahogy ő fogalmazott - szétválasztotta "egy hivatalos és egy nem hivatalos részre". "Hivatalos" kutatási témái mellett olyan területekkel is foglalkozott, mint a Szovjetunió és a kommunista párt története, illetve 1956, és annak forradalomként való elbeszélése (annak idején maga is részt vett a Petőfi Kör történészvitáin, illetve részt vállalt a MEFESZ-ben, mely miatt egyetemista kora óta az állambiztonság "figyelmét élvezte"). Ezen tabutémák kapcsán lett aztán, a hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek folyamán rendszeres előadója az ún. repülő egyetemeknek, melyeket magánlakásokon tartottak, meglehetősen nagyszámú hallgatóság előtt. Később a szamizdat irodalomban is megjelentek írásai: a Beszélő első számában például a Bibó-emlékkönyvről írt. A nyolcvanas évek végén a Szabad Kezdeményezések Hálózata, illetve az SZDSZ egyik alapítója, majd vezetőségi tagja lett, s 1990-től két cikluson át volt országgyűlési képviselő. Két évvel később hunyt el, s halála után róla nevezték el a liberális párt alapítványát. Az ő életét és ezen szerteágazó munkásságot mutatja be Köbel Szilvia kötete, nagy mértékben támaszkodva az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában Szabó Miklóssal kapcsolatban fennmaradt titkosszolgálati anyagokra. A szerző röviden ismerteti családi hátterét, fiatalkorát és pályakezdését, majd jóval részletesebben foglalkozik a Történettudományi Intézetben végzett munkájával. Külön fejezetek foglalkoznak a repülő egyetemekkel, Szabó szamizdat-tevékenységével, az 1986-90 közötti történésekkel, majd a szerző röviden értékeli is az 1990-ig tartó életutat. A kötet végén fekete-fehér fotómelléklet és bibliográfia kapott helyet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]