Az Egy csendes kalendárium alcímű kispróza-gyűjtemény valóban az író önéletrajzi kalendáriuma, amelynek följegyzései nem a régvolt események megtörténtével egy időben, hanem utólag, az emlékezés révén születtek meg. Grecsó Krisztián a maga sajátos, némiképp állóképekre emlékeztető módján idézi föl   [>>>]

Az Egy csendes kalendárium alcímű kispróza-gyűjtemény valóban az író önéletrajzi kalendáriuma, amelynek följegyzései nem a régvolt események megtörténtével egy időben, hanem utólag, az emlékezés révén születtek meg. Grecsó Krisztián a maga sajátos, némiképp állóképekre emlékeztető módján idézi föl gyermek-, kamasz- és fiatal felnőttkora rögzült képeit, úgy ahogyan egyik lírai hangszerelésű írásában vallja: „Nem csináltam semmit, és nem történt semmi különleges, mégis éreztem: erre a percre mindig emlékezni fogok. Az író életében sem történt semmi különleges, emlékezete mégis apró részletekig, hangulattöredékig menően megőrizte dél-alföldi, viharsarki fiatalsága megannyi képét, helyzetét, jelenetét, alakját. Gyermekkorát – ahogyan szinte mindenkinek – a család, szülei, nagyszülei, iskolatársai, a falubeli emberek határozták meg, az ő történeteiket adja elő az emlékezet önkéntelen munkája vagy épp nagyon tudatos működése révén, hiszen az író sokszor hazalátogat szülőhelyére, Szegvárra emlékezni, nosztalgiázni, a régiekkel találkozni. Így aztán emlékképek mozaikdarabkáiból áll össze a szegvári gyermekkor, a hajdani balatoni nyarak élménysora, illetve a gyermekkort kísérő emberek galériája (Nyarak a nagyival című ciklus darabjai). A kisgyermeket a szülei a csongrádi gimnáziuma íratták be, így kamaszkorát kollégistaként a dél-alföldi kisvárosban töltötte, ahol a tanulás mellett természetesen rockzenekart szerveztek, belekóstoltak a borzongatóan sejtelmes éjszakába, ahol szerelmesek voltak és átélték első erotikus élményeiket (Házi kecsap című fejezet kisprózái). A fiatalember később egyre nagyobb városokba kerül, Békéscsabára, Szegedre, majd Budapestre, és e helyeken érti meg igazán, mit is jelent a szülőföld: „Hogy az első, a szülőfalum valóban fontosabb, mint a többi, azt épp az elhagyások miatt tudtam – vallja be. Fölnőtt életben jószerével csak magára számíthat, a következő ciklusok (Mire kinyílnak a muskátlik; A férfiak sose tudják című fejezetek) darabjai első próbáiról, helytállásairól vagy megingásairól, élettapasztalatairól szólnak. Az élet sodrása közepette is folyton előjönnek az emlékek, sőt, az író tudatosan törekszik arra, hogy a lehető legpontosabban megismerje családja múltját, a hajdani élet minden apróságát. Ebben lesz segítségére az a napló, amelyet nagyapja vezetett harminc éven át, és amelybe minden nap följegyezte az időjárás jellemzőit (Csendes kalendárium), így a kötet novellaciklusai voltaképp a nagyapa kalendáriumának folytatásai. Grecsó Krisztián gyermek- és ifjúkora az 1980-as, 90-es évekre esett, de ezekben a sokszor lírai tűnődésekbe, lélektani megfigyelésekbe hajló novellák mégis olybá tűnnek, mintha egy rég letűnt világ szépia színű, rojtos szélű fotográfiái volnának. Olykor nosztalgikusak ezek a felvételek, egyben sokszor tanulságosak, máskor mulattatóak, helyenként meghökkentőek vagy tűnődésre késztetők. A szülőföldet és a gyermekkort idéző vallomásfüzér a kötet, amely kortárs kisprózánk jelentős értéke. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]