Folytatódik Riordan kalandos fantasyje, amelyben ókori görög és római istenek, illetve ezek halandóktól született, huszonegyedik századi tini leszármazottai küzdenek az évezredes álmából ébredező gonosz, vagyis Gaia és szörnyeteg gyermekei ellen. Hogy hatékonyabb legyen a harc, Héra istennő
[>>>]
Folytatódik Riordan kalandos fantasyje, amelyben ókori görög és római istenek, illetve ezek halandóktól született, huszonegyedik századi tini leszármazottai küzdenek az évezredes álmából ébredező gonosz, vagyis Gaia és szörnyeteg gyermekei ellen. Hogy hatékonyabb legyen a harc, Héra istennő egyesíteni szerette volna a görög és római a kiképző-táborban résztvevő félisteneket, ezért a két táborba egy-egy cserediákot helyezett: a római Jászont a görög származású Percyvel cserélte ki. A terv talán hatékony, mindenesetre Percy barátnője, Annabeth - aki Athéné lánya és a jelen történet főhőse - nem örül, hisz így el vannak választva egymástól. Érzelmeit félretéve azonban most a küldetésére figyel: egy görög stílusú hadihajó, az Argó II. fedélzetén kell eljutnia barátaival, Piperrel, Leóval és Jászonnal együtt a római táborhoz, hogy közösen készülhessenek fel a várható összecsapásokra. De van Annabethnek még egy szigorúan titkos küldetése, amelyet istennő-anyja bízott rá: neki és félisten-barátainak meg kell találniuk és be kell csukniuk a Halál Kapuit... Vajon szerencsével járnak? Kiderül a fordulatos kötet végére. A mű az előzményt már ismerő tini olvasók figyelmére számíthat. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]