Talán a szülői „mesterséga legnehezebb a világon, mert természetesen mindenki tökéletes gyermeket szeretne „alkotni, és ezért – legalábbis többségében – mindent megtesznek a szülők, ám miként a hétköznapi bölcsesség is tartja „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve- azaz a legnagyobb
[>>>]
Talán a szülői „mesterséga legnehezebb a világon, mert természetesen mindenki tökéletes gyermeket szeretne „alkotni, és ezért – legalábbis többségében – mindent megtesznek a szülők, ám miként a hétköznapi bölcsesség is tartja „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve- azaz a legnagyobb jóakarattal irányított gyermekből is válhat akaratos, a szülők idegeit próbára tévő, életüket megnehezítő csemete. Miként lehet és kell ezeket a gyerekeket kezelni, arra kíván rávilágítani a szerző, miközben esettanulmányok fényében, számos remek gyakorlati tanáccsal irányítja az olvasóit. Ennek nyomán a szülőnek érdemes „leásni gyermeke akaratos viselkedésének a gyökereiig, és ekkor a legtöbb esetben kiderül, hogy az utód nem magától kap rá a basáskodásra. Ennek a magatartásformának a hátterében a túlzott engedékenység, a „mindent akarok, de azonnal „parancs, szülők általi folyamatos teljesítése rejlik, netán éppen egy szülői minta ösztönzi a gyermeket erre a viselkedésre, de az is lehetséges, hogy a gyermek ily módon kívánja magára irányítani a szülők lankadó figyelmét. A gyerekek pontosan megérzik a szülői gyengeséget, és hathatós módszerrel ügyeskednek, hogy akaratukat érvényesíteni tudják, és ez már csecsemőkorban elkezdődik, amikor a minden igényét kielégített kisded, csupán azért sír egyre hangosabban, ha magára irányítsa a szülői figyelmet. Az anyák és apák gyakran, a felmenőiktől öröklött, berögzült minták segítségével, vagy az adott ideg állapotuknak megfelelően, a legtöbb esetben következetlenül próbálják lefegyverezni a gyermeket, ám egy idő után rá kell döbbenniük, hogy ez a„technika mindig csődöt mond. Nos, hogy ez ne így legyen érdemes elolvasni a jelen munkát, amely egészen bizonyosan segít majd az akaratos gyermekek nevelésében. Minden, a témában érintett, gyakorló szülőnek érdemes ajánlani a jól szerkesztett kötetet, amelynek végén a szülőket segítő tíz, úgynevezett nevelési „támaszpont, valamint jegyzetek és a szerzőről szóló rövid életrajzi adatok olvashatók.
[<<<]