„Amit írok, gondolati séta – írja Konrád György önéletrajzi regényfolyamának első kötetben. Olyan ez a hatalmas könyv, mint egy magányos sétáló szemlélődésének naplója, csak szerzője épp nem az utcán, hanem emlékei között sétál, és nem folyamatosan lépdel, hanem csapong, időben és térben oda-vissza   [>>>]

„Amit írok, gondolati séta – írja Konrád György önéletrajzi regényfolyamának első kötetben. Olyan ez a hatalmas könyv, mint egy magányos sétáló szemlélődésének naplója, csak szerzője épp nem az utcán, hanem emlékei között sétál, és nem folyamatosan lépdel, hanem csapong, időben és térben oda-vissza ugrál, közben még asszociál, képzelődik, elmélkedik, nosztalgiázik és borzong. Mégis folyton visszanéz 1933. április 2-án kezdődött életére és a 60-as évektől megszülető műveire. Fél-, egyoldalas szövegmozaikokból építi föl emlékezésének monumentális tornyát. Az egész könyv, mind az 500 rövid esszé épp olyan, mint egy hosszú séta emlékképeinek sorozata, egy utazás filmfelvételének képkockái. Bár a szerző születési körülményeinek leírásával indítja emlékezéseit, a félezer írás nem tart időrendet, sem logikai ritmust, inkább az alkotó gondolkodás rapszodikus, asszociatív működését jeleníti meg. A szellemi utazás Budapest mellett érinti Berlint, New Yorkot, Berettyóújfalut, és amely 1933-tól a rendszerváltozás utáni évekig ér, tehát átíveli a Horthy-korszakot, a vészkorszakot, a kommunista diktatúrákat és a rendszerváltozás idejét, de nem egyszer visszautal a történelmi időkre is, hiszen ez a mozaikos szerkesztésmód voltaképp az impresszionista fölidézés módszerét hívja elő. Konrád nem fogalmi úton elmélkedik, mondjuk, a vészkorszak szörnyűségein, hanem a drámai pillanat megörökítésének mestereként egy helyzetbe sűríti a kataklizma emlékét. Például leírja, hogy egy légyott alkalmával szerelme karján csókolgatta a lágerben odatetovált sorszámot – ebben a villanásnyi jelenetben benne van a holokauszt minden borzalma. Ugyanakkor nem mellőzi az eszmefuttatásokat sem. Például berlini tapasztalatai alapján elgondolkodik a németek történelmi lelkiismeret-furdalásán, nevezetesen, hogyan tehetik jóvá a múlt bűneit, ha Németországban ma alig él zsidó lakosság, amelyet kiengesztelhetnének. Számos emléket idéz föl a művei által kiváltott vitákról, olvasmányélményeiről, ismerőseiről és kollégáiról, egy-egy családi eseményről, ünnep- és hétköznapról. Az irodalomnak azonban kitüntetett szerepe van önéletírásában, és nem csak az alkotómunka felől tekintve, hanem abbéli jelentésében is, hogy az 50-es és 60-as években az olvasás volt a belső emigrációban élők menedéke, búvóhelye. Konrád György a II. világháború előtt egy évtizeddel született zsidó értelmiségi nemzedék emblematikus alakja, abban az értelemben is, hogy életútja magában hordozza e generáció sorsképletét, gondolkodásbeli jellemzőit, és tapasztalataiban benne van az egész 20. század minden borzalma és nagyszerűsége. De ez a históriai összegzés is egy konkrét szituáció rajzában jelenik meg, például úgy, hogy fölidézi nagy tudású, hatalmas műveltségű filozófiatanára alakját, aki az 56-os forradalom után pufajkában és géppisztollyal a vállán járkált a nagykörúton. Hasonló impresszionista módszerrel idézi meg a számára emlékezetes helyek, cukrászdák, könyvtárak, előadótermek, szállodai szobák atmoszféráját. De mindezeket úgy, hogy a helyek önmaguk jelentőségén túli spirituális lényegét is érzékelteti, sokszor az európai civilizáció kontextusában. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]