A 2013 és 2016 közötti, Szigetvár környékén, elsősorban Szulejmán szultán sírkápolnáját kereső régészeti kutatások eredményeit összegzi a Pap Norbert és Fodor Pál által szerkesztett kötet. Az első írás, a két szerkesztő tollából, amely eredetileg a Magyar Tudomány 2016/9. számában látott
[>>>]
A 2013 és 2016 közötti, Szigetvár környékén, elsősorban Szulejmán szultán sírkápolnáját kereső régészeti kutatások eredményeit összegzi a Pap Norbert és Fodor Pál által szerkesztett kötet. Az első írás, a két szerkesztő tollából, amely eredetileg a Magyar Tudomány 2016/9. számában látott napvilágot, a szultán halálának körülményeit és a halálozási hely környezetét elemzi komplex módon. Ezt követően Pap Norbert és Kitanics Máte tanulmánya a türbe utáni kutatás 1903 és 2016 közötti történetét foglalja össze. Hancz Erika részletesen ismerteti a régészeti ásatások eredményeit (a feltételezett egykori türbe, a mellette állt dzsámi és derviskolostor, valamint az erődítményrendszer feltárását), míg a megfigyelőként résztvevő török kollégák, Meral Özdengiz Basak és Ali Uzay Peker a feltárt épületegyüttes építészeti párhuzamait veszik számba. Gyenizse Péter és szerzőtársai a vizsgálatokban nagy szerepet kapó természettudományos vizsgálati módszereket mutatja be. A második részben Hóvári János, Pap Norbert, Bojtos Anita és Papp Júlia a türbe és Szulejmán emlékezetével kapcsolatos írásait olvashatjuk. A tanulmányokat egyenként irodalomjegyzék zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]