Bibliogr.: p. 285-297. és a jegyzetekben: p. 299-321.
UKazon:
201806108
Kivonat:
A közvélekedés szerint a felső körökbe tartozó kiváltságosak már ezüstkanállal a szájukban születnek, és későbbi életük során sincs semmire sem gondjuk, hiszen a királyi és császári udvarok kegyeltjei mindenben előnyt élveznek. Arról azonban többnyire hallgatnak a krónikák, hogy miféle, sokszor
[>>>]
A közvélekedés szerint a felső körökbe tartozó kiváltságosak már ezüstkanállal a szájukban születnek, és későbbi életük során sincs semmire sem gondjuk, hiszen a királyi és császári udvarok kegyeltjei mindenben előnyt élveznek. Arról azonban többnyire hallgatnak a krónikák, hogy miféle, sokszor "mocskos" pletykákkal terhes volt néhány magas rangú személynek az élete. "Nem zörög a haraszt" - tartja a népi mondás, ekként az ellehetetlenítő szóbeszédeknek többnyire alapja is volt. A szerzői bevezető szerint az első világháború kitörése előtti években megnövekedett a botrányok száma, amelyek az uralkodó házak tekintélyét igencsak megcsorbították. A napvilágra került botrányos viszonyok fölött már nem akart szemet hunyni az utca népe, és a korabeli gúnyrajzok, a kor "médiafelületei" is igyekeztek megszellőztetni ezeket a félrelépéseket. A szerző bevezetőben rövid történelmi áttekintést ad a 19. és 20. századi Európa uralkodó dinasztiáiról, majd többek között, részletesen "elmeséli", miként nevelkedett aranykalitkában Viktória királynőnek, aki a házasélet árnyoldalának nevezte terhességeit és szüléseit, 1841-ben született fia, a trónörökös Albert, azaz Berti, akinek nevelőnőjéről jóval később derült csak ki, hogy saját gyermekének borotvával vágta el a torkát, ezzel igencsak nagy megbotránkozást keltve Anglia népében. De a korabeli pletykák szerint Viktória királynő és John Brown, a szolgálója is erotikus viszonyban élt. Olvashatunk még az orosz cári család, a Romanovok utolsó uralkodójának, II. Miklósnak korántsem eltitkolt szeretőjéről, a prímabalerina Matilda Felikszovna Kseszinszkajáról, és a cárhoz fűződő botrányos viszonyáról. De hírül adja a szerző, hogy Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös miként ment szembe az uralkodói akarattal, amikor rangon aluli házasságot kötött Chotek Zsófiával, amely választása tökéletesnek bizonyult, mert igen boldog és harmonikus éveket éltek meg közösen. Megtudható még az is, hogy II. Lipót belga király második házasságát egy utcalánnyal, Caroline Delacroix-al kötötte akkor, amikor az uralkodó hatvanöt, míg ifjú arája csak tizenhat éves volt. II. Vilmos német császár, bár a nyilvánosság előtt kifogástalan férjnek és családapának mutatkozott, titokban rendre látogatta a nyilvánosházakat. III. Napóleon francia császár, felesége tudtával, egy olasz kémnővel tartott fenn meglehetősen meghitt viszonyt. Ekként sorakoznak a kötet lapjain a korabeli társasági botrányok, amelyeket számos fotóval, valamint a forrásmunkák és a felhasznált irodalom jegyzékével egészített ki a szerző a széleskörű érdeklődésre számító kötetében. Érdemes ajánlani a könyvet, amely sokkal több egy "pletykagyűjteménynél", hiszen a kor erkölcsi, társadalmi viszonyaira is rávilágít. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]