A tizenkét esztendős Emma szereti a temetőt: otthon érzi ott magát. Apja sírásóként dolgozik, ő pedig az égnek meredő sírkövek közt játszik, egészen kicsi kora óta. Most már persze nem annyira játszik: általában keres magának egy nyugodt helyet, és ott olvas, rajzol, vagy nintendózik. Mindent tud a
[>>>]
A tizenkét esztendős Emma szereti a temetőt: otthon érzi ott magát. Apja sírásóként dolgozik, ő pedig az égnek meredő sírkövek közt játszik, egészen kicsi kora óta. Most már persze nem annyira játszik: általában keres magának egy nyugodt helyet, és ott olvas, rajzol, vagy nintendózik. Mindent tud a temetőről. Tudja, hogy a sírok legalább két méter mélyek, attól függően, hány ember fekszik benne. Az itteniek többsége a hagyományos temetést választja, de vannak azért urnatemetők is. Emma ráadásul tisztában van a halottak élettörténetével is. Könyvet vezet a holtakról, mint egy krónikás. A temetőbe járó emberek - mint például a három "fekete özvegy" - csodabogárnak, furcsa lánynak tartják őt, és hasonlóan vélekednek Emma kortársai is. A háta mögött temetőbogárnak csúfolják, kivéve talán Petert. A fiú nemrég vesztette el az ikertestvérét: Martin lezuhant a garázstetőről, és meghalt. Azóta minden nap a temetőbe jár, és ott találkozik Emmával Elsőre kissé meglepő, ám különösen szép ifjúsági regény a gyászról, a halálról, és még inkább az életről. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]