A doni katasztrófával foglalkozik a hajótervező mérnök Marton Gyula András most megjelenő regénye, melynek megjelentetését a szerző a történtek hetvenötödik évfordulójára időzítette. A történet középpontjában egy valós személy áll: a kenderesi születésű Jeskó János honvéd hadnagyot - aki korábban
[>>>]
A doni katasztrófával foglalkozik a hajótervező mérnök Marton Gyula András most megjelenő regénye, melynek megjelentetését a szerző a történtek hetvenötödik évfordulójára időzítette. A történet középpontjában egy valós személy áll: a kenderesi születésű Jeskó János honvéd hadnagyot - aki korábban részt vett a felvidéki, majd az erdélyi bevonulásban, s a Délvidék megszállásában is - az "ezeréves határ"-ról, Ojtozról 1942. szeptember 16-án rendelték Szegedre, és másnap megindult a keleti hadszíntérre. Társaival együtt a Don-kanyarba vezényelték, ahol kereken négy hónappal később, 1943. január 17-én érte a halál, aknaszilánk-sérülés miatt, Kamenka és Marki között az országúton, egy kilőtt terepjáró mellett (földi maradványai ma Rudkinóban, a magyar katonai temetőben nyugszanak). A két időpont között, a legjobb tudása szerint irányította az arcvonal megerősítését, majd a téli felkészülést, s műszaki ismereteit felhasználva igyekezett élhetőbbé tenni saját és beosztottai mindennapjait. A négy hónap történéseit és Jeskó hadnagy személyes sorsát mutatja be a jól megírt, részletgazdag regény, melynek függelékében fotó- és dokumentumválogatás kapott helyet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]