Bart Baker regénye jól megírt történet, amely mosolyt ugyanúgy csalhat az olvasó arcára, mint ahogyan könnyeket a szemébe. A történet egyik főszereplője, a harmincas éveiben járó, Todd Cartwrightot, "két kanállal" falja az életet, jól jövedelmező állása van, amit meglehetősen unalmasnak tart, ezért
[>>>]
Bart Baker regénye jól megírt történet, amely mosolyt ugyanúgy csalhat az olvasó arcára, mint ahogyan könnyeket a szemébe. A történet egyik főszereplője, a harmincas éveiben járó, Todd Cartwrightot, "két kanállal" falja az életet, jól jövedelmező állása van, amit meglehetősen unalmasnak tart, ezért esténként bárokban kikötve "szétcsapatja" magát, és minden reggel más nő mellette ébred az ágyban. Egy napon azonban beüt életébe a "krach", olyasmi történik vele, ami még soha, halálosan beleszeret egy gyönyörű lányba, aki mintegy véletlenül téved be abba a bárba, ahol ő éppen az estéjét kívánja színesebbé tenni. Tami Everett kedves, szelíd, jól nevelt lány, aki nagy nehezen áll kötélnek, miután úgy érzi, Todd szándékai tisztességesek. A férfit olyannyira elvarázsolja a lány, hogy már az első perctől tudja, vagy ő, vagy senki más nem lesz a felesége. Azonban ezt a tervét igencsak nehéz beteljesítenie, mert Tami édesapja, Harry mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa linknek, és lánya kezére érdemtelennek tartott férfit eltávolítsa egyetlen gyermeke közeléből. Harry akkor jutott özvegységre, amikor Tami négyéves volt, és azóta életének egyetlen célja, feladata, hogy lányára vigyázzon, őt elzárja a világ valamennyi "szörnyűségétől". Tami azonban halálosan szerelmes, és végül az apja is beadja a derekát, ám a leánybúcsú éjjelén szörnyű dolog történik, Tami egy autóbalesetben életét veszti. A nászútra szóló repülőjegyekkel Todd és Harry együtt utaznak el, hogy a lány végakaratának megfelelően, a magukkal vitt hamvait a kicsi szigeten, ahol Tami gyermekkorát töltötte, beleszórják a tengerbe. Ez a "mézeshét" azonban gyűlölködéssel indul, a két férfi fájdalma egymásnak feszül, és úgy látszik az apa még a lányához kapcsolódó fájdalmat is ki akarja sajátítani. Ám az összezártság, és az egyetlen közös, ami bennük van, hogy mindketten rajongással imádták Tamit végül kibékíti őket egymással... A regényből készült filmet, amelyben Harry megformálója Robert De Niro, nemsokára vetítik majd a magyar mozikban is. Széles körű ajánlásra érdemes, romantikus történet, amely igazi nyári kikapcsolódást ígér az olvasóknak. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]