Az amerikai írónő levélregénye először 1938-ban jelent meg egy magazinban, ezzel egycsapásra ismertté vált a neve, mert az amerikai olvasóközönség e műből tudta meg, mi történik a náci Németországban; pontosabban, mi történik a lelkekben, hogyan fertőzi meg a náci ideológia az emberek   [>>>]

Az amerikai írónő levélregénye először 1938-ban jelent meg egy magazinban, ezzel egycsapásra ismertté vált a neve, mert az amerikai olvasóközönség e műből tudta meg, mi történik a náci Németországban; pontosabban, mi történik a lelkekben, hogyan fertőzi meg a náci ideológia az emberek gondolkodását. A levélregény az Amerikából Münchenbe visszatelepedett Martin Schulse és barátja, a kaliforniai műkereskedő, Max Eisenstein 1932 novembere és 1934 tavasza közti levélváltásaiból áll. A levelek kezdetben szakmai kérdésekről szólnak, illetve magánéleti fejleményekről számolnak be, aztán idővel a Münchenben élő zsidó kereskedő gondolkodását is egyre inkább megfertőzi a náci ideológia. Schulse már 1933 tavaszán úgy véli: „Őszintén megmondom, Max, szerintem sok szempontból Hitler jó Németországnak, de nem vagyok benne biztos. Később arról ír, hogy akinek jó állása van, az gyorsan belép a nemzetiszocialista pártba, és többnyire nem karriervágyból, hanem meggyőződésből, a jövőbe vetett hitből, Schulse nemzedéke a válságból válságba bukdácsoló weimari Németországot fölemelő, rendteremtő vezetőt látják Hitlerben, aki a német nemzet ragyogó jövőjét vetítette előre szónoklataiban. A Kaliforniában élő Max keveset tud az európai fejleményekről, bár lassan fölsejlik előtte az ottani valóság képe, amikor barátja beszámolóit olvassa a cenzúráról, a zsidóság elleni intézkedésekről. Utolsó leveleiben Sculse már a náci propaganda szövegeit visszhangozza: „Erőben lépünk elő, és felemeljük a fejünket a nemzetek előtt. Megtisztítjuk vérvonalunkat az alantasabb részektől. 1934-ben azonban az amerikai levelek visszafordulnak a feladóhoz „Címzett ismeretlen pecséttel. Az amerikai írónő a 30-as években pontosan érzékelte, hogy Amerika mit sem tud a németországi fejleményekről, ezért művét ébresztőnek szánta, amely csakugyan fölrázta Amerikát, szerzőjét pedig híressé tette. A kötethez fia, Charles Douglas Taylor írt személyes hangú utószót az édesanyjáról, a mű karrierjéről és az önkényuralmi ideológiák lélekromboló hatásáról. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]