Talán nem is lehetne autentikusabb szerző, mint Al Ghaui Hesna, aki pontosan el tudja magyarázni a legkisebbeknek, hogy mi is a félelem és hogyan lehet legyőzni, uralni ezt a szorongató érzést. A szír apától és magyar anyától született szerző, riporterként és külpolitikai újságíróként tudósított a
[>>>]
Talán nem is lehetne autentikusabb szerző, mint Al Ghaui Hesna, aki pontosan el tudja magyarázni a legkisebbeknek, hogy mi is a félelem és hogyan lehet legyőzni, uralni ezt a szorongató érzést. A szír apától és magyar anyától született szerző, riporterként és külpolitikai újságíróként tudósított a magyar televízió nézőinek, konfliktuszónák helyszíneiről, többek között a Gázai övezetből, a libanoni palesztin menekülttáborból. Volt oka tehát félni, hiszen többnyire életveszélyes helyszíneken forgattak a stábbal. Mostani kisgyermekeknek szóló kötete vélhetően ezekből az emlékekből is építkezik. A szerző egy kislány édesanyjaként az óvodások és kisiskolások érzelemvilágában is otthonosan mozog, ekként meséje biztos eltalál majd a megcélzott korosztályhoz. A történet főhőse Holli, aki regény kezdetén boldog álomba merülve, hősként látja magát, ám amikor édesanyja felkelti, szembesülnie kell a valósággal, ahol bizony nap, mint nap, megkeseríti életét a szorongató félelem érzése. Édesanyja okos szóval és türelemmel mesél erről az őskorba visszavezethető, alapvető emberi érzésről, amely egykoron az életben maradást is segítette. Arról is mesél az anyuka, hogy a felnőtteket sem kerüli el ez az érzés, ám szembe kell nézni a felélmeinkkel, csakis akkor vívhatunk sikeres csatát ellene. Egyik nap azután megjelenik egy egészen picike kis lény, Mumus, aki megtanítja Hollinak, hogy miként lehet, akár légzéstechnikával legyőzni a félelmét, többek között annak érdekében, hogy az iskolai ünnepségen bátran tudja elmondani a rábízott verset. Szerencsére Holli már elindult a „félelem mentes úton így azután az osztályukba érkező, új kislánynak tudja átadni Mumust és vele együtt a félelem legyőzéséről szóló tapasztalatait. A szerző színes rajzaival kísért történet 5-7 éves olvasóknak jószívvel ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]