A Csokiimádók Klubja (201721158) című habkönnyű, történettel indította útjára a szerző, Lucy Lombardnak, a történet krónikásának, és barátnőinek Nadia Stone-nak, Autumn Fielding-nak és Chantal Hamiltonnak romantikus kalandjait. A fiatal nők bosszút esküdtek a fogyókúrák ellen, és meggyőződésük
[>>>]
A Csokiimádók Klubja (201721158) című habkönnyű, történettel indította útjára a szerző, Lucy Lombardnak, a történet krónikásának, és barátnőinek Nadia Stone-nak, Autumn Fielding-nak és Chantal Hamiltonnak romantikus kalandjait. A fiatal nők bosszút esküdtek a fogyókúrák ellen, és meggyőződésük szerint egyetlen orvosság létezik a szív "panaszaira" az pedig a csokoládé. A "csokisták" szerelmi csalódásaik után mindig helyre tudják állítani lelki egyensúlyukat egy-egy finom bonbonnal. Ebben, a mostani történetben azonban úgy tűnik, erre már nem lesz többé szükség, mert mindegyikük révbe ért. Lucyt a Csokoládé Mennyországot megvásárló Marcus, akibe a lány halálosan szerelmes arra kéri fel, hogy legyen a bolt vezetője, majd ezután, mintegy "mellékesen" megkéri Lucy kezét, aki úszik a boldogságban és barátnőivel együtt készülődik az esküvőjére. Miként azt Lucy megfogalmazza: "Az esküvők olyanok, mint a buszok. Eleinte egyik sem fut be, utána pedig egyszerre jön az összes". És valóban így történik, mert Nadia is megtalálja választottját James személyében, ám neki el kell búcsúznia a lányoktól, mert másik városba költöznek. Autumn is szerelmes lesz, és pont Lucy esküvőjén, amikor a mennyasszonyi csokor nála landol bevallja, hogy kivételesen megfordult a sorrend, és nem szerelme, Miles kérte meg az ő kezét, hanem a lány "hívta tetemre" szerelmét, aki boldogan igent mondott. Az esküvői örömmámorban kiderül, hogy Chantal, is megtalálta szerelmét, Jacob személyében, ám az ő kapcsolatukra még árnyék vetül, mert a lány most kezdi el a kemoterápiás kezeléseket. A történet végén az immár asszonnyá és mennyasszonnyá avanzsált klubtagok könnyes búcsút vesznek a távozó Nadiától és megfogadják, életük végéig jó barátságban maradnak majd... A csokiimádók történeteit "faló" olvasók ekként bizonyára találkoznak még a négy hölggyel, akik továbbra sem adták fel elveiket, de most már nemcsak a bánatukat enyhítendő, de az örömüket is fokozandó falatozzák a finom csokikat.
[<<<]