Negyedik részéhez érkezett a The 100 című amerikai tévésorozat forgatókönyvén alapuló regénysorozat. Az alaptörténet szerint egy nukleáris háború több száz évvel korábban ellehetetleníttette a Föld lakóit, s a maroknyi túlélő egy űrhajón a kozmoszba menekült. Ám soha nem mondtak le arról, hogy
[>>>]
Negyedik részéhez érkezett a The 100 című amerikai tévésorozat forgatókönyvén alapuló regénysorozat. Az alaptörténet szerint egy nukleáris háború több száz évvel korábban ellehetetleníttette a Föld lakóit, s a maroknyi túlélő egy űrhajón a kozmoszba menekült. Ám soha nem mondtak le arról, hogy visszatérjenek a Földre, ezért száz elítélt fiatalt elindítottak a veszélyes küldetésre, hogy "gyarmatosítsák" a Földet. A széria előző részében (Hazatérés, 201803109) a százaknak sikerült is valamiféle rendet teremteni a Földön, ám amikor a fent lakóknak fogytán volt az oxigénjük, az alkancellár vezetésével újabb űrhajó landolt, s ez veszélybe sodorta a már kialakult rendet. A folytatás elejére szerencsére ezt a válságot is sikerült megoldani. Ismét békesség, harmónia uralkodik, egy új Tanács vigyáz a rendre, s az erejüket egyesített kolonisták és földlakók első közös ünnepségüket szervezik. A csodás éjszaka azonban hamar pokollá válik: borotvált fejű, fehér ruhás idegenek jelennek meg, akik mészárolni kezdik az embereket, sokakat pedig elhurcolnak. Az elkábított rabok között van Wells, Ostavia és Glass is, akiknek kiszabadítására Bellamy és Clarke csapatot szervez. A foglyokat a fanatikus rámadók vezetőjéhez, Sorenhez viszik, aki beavatja őket céljába: hogy meggyógyítsa az atomháború sújtotta Földet. Ennek azonban az az ára, hogy mindenki mást elpusztítanak. Vajon sikerül őket kiszabadítani? S a fiatalok közötti szerelmi kapcsolatok átvészelhetik a megpróbáltatásokat?... Mindezt megtudhatjuk a leginkább a sorozat rajongóinak ajánlható kötetből. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]