Kivonat: |
Az előzményben ismerhettük meg a hányattatott sorsú Cleary nővéreket, Kacey-t és Livie-t, akik szülei tragikus halálát követően, kamasz fejjel egyedül próbálnak boldogulni. Míg a korábbi történet központi alakja az idősebb, zord természetű, kicsit bogaras, furcsa, de kemény Kacey volt, addig a
[>>>]
Az előzményben ismerhettük meg a hányattatott sorsú Cleary nővéreket, Kacey-t és Livie-t, akik szülei tragikus halálát követően, kamasz fejjel egyedül próbálnak boldogulni. Míg a korábbi történet központi alakja az idősebb, zord természetű, kicsit bogaras, furcsa, de kemény Kacey volt, addig a mostanié a húga. Livie elsőre nagyon másnak tűnik, mint a nővére: ő éltanuló, nem jár bulizni, tudatosan készül a továbbtanulásra, s valóban fel is veszik a Princeton egyetemre. Livie legfőbb vágya, hogy teljesítse néhai édesapja kívánságát, s egyszer majd orvos legyen belőle. Ugyanakkor sok tudva-tudatlanul lefojtott feszültség munkál benne, nagyon zárkózott és túlérzékeny, tele sok olyan indulattal, energiával, amiről sejtelme sincs. Nem véletlen, hogy a nővére kérésére foglalkozik - illetve próbál foglalkozni - vele nagy türelemmel dr. Stayner pszichoterapeuta. Hamarosan kiderül, hogy nagyon is szüksége van effajta segítségre: az egyetemen valósággal beszippantja a korábban visszafogott lányt a bulizás, ivászat örvénye, s hamarosan szerelmes lesz egy szívdöglesztő rosszfiúba, Ashtonba, aki a végtelenségig provokálja a lányt - jó és rossz értelemben egyaránt. Ugyanakkor felbukkan a színen Ashton szobatársa, a kedves és tisztességes Connor is, aki pontosan megfelel annak a képnek, amelyet korábban Livie kialakított magában a nagy betűs Igaziról... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
|