„Pereg a rokka, fonom a szálat – írja Konrád György önéletrajzi regényfolyamának második kötetében. Az Ásatás e részében – miként egykor Dante – a rengeteg erdő sűrűjébe jut el az író, a fonálra pedig az eltévedés, az elveszés ellen van szüksége. E fonál valójában az emlékezés menete, amely azonban   [>>>]

„Pereg a rokka, fonom a szálat – írja Konrád György önéletrajzi regényfolyamának második kötetében. Az Ásatás e részében – miként egykor Dante – a rengeteg erdő sűrűjébe jut el az író, a fonálra pedig az eltévedés, az elveszés ellen van szüksége. E fonál valójában az emlékezés menete, amely azonban nem időrendi, nem is tematikát követő, hanem az asszociációk szerint halad. Az író éppen 500 egyoldalnyi szöveget közöl, ezek az írások a novella, az esszé és a memoár átfedésében szólnak, ezúttal a 70-es évektől kezdve napjainkig csapongva térben és időben, mindenkor az emlékezet sajátos logikája szerint. Konrád úgy mesél, hogy közben rendszerint alludál, képzelődik, elvonatkoztat és elmélkedik, következtet, élete megannyi eseménye fölött eltűnődik, hogy ebből az 500 textusból építse tovább emlékezete mozaikberakásos, ám monumentális tornyát. Az író az emlékei erdejében sétál, élete fölismerései és tanulságai között kalauzol; olyan magányos tűnődő, aki előtt kisfilmekként peregnek le a múlt és jelen valós és fiktív jelenetei, hangulatai, gondolatfutamai, arcképei. Bármilyen emléket idéz föl, mindig az általános érvényű tanulság megfogalmazásáig futtatja ki a szövegét. Így fölidézi azt a műtétjét, amelynek a kezdetén még nem tudhatta, mennyire súlyos az állapota (Függőségek); elgondolkodik az emlékezés jelentőségén, mondván: „A legnagyobb figyelmesség a többiek iránt, ha megőrizzük emléküket (Lassúista). Testes szövegkorpuszának fél-egyoldalas strófái a metaforikus-virtuális erdőben kószáló, időnként eltévedő, időnként kiútra találó író olyan konkrétumokat fölidéző elmélkedései és emlékezései, amelyekben egyenlően fontos szerepe van az éles megfigyelőképességnek, a kiváló memóriának, a humanista elkötelezettségnek, a hatalmas műveltségnek és az asszociációs képességnek. Ezekkel a képességekkel tárja föl a múlt és saját tudata rétegeit. Így járja be az élet metaforikus erdejét, közel hajol a fákhoz, növényekhez, az avarhoz, és minden fontosat elmond róluk. És mindig úgy, hogy szavai az egész rengeteg erdőre érvényesek lesznek. Úgy kalauzol el a maga lelkén átszűrt élettörténetén, tapasztalatain, emlékein, hogy az minden értő olvasó számára releváns jelentésű legyen. A fölidézett benyomások, hangulatok, esetek, helyzetek, a visszapergetett gondolatok azok a rokkán fonott szálak, amelyek végső soron egy európai értelmiségi különös gazdagságú belső világát jelenítik meg. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]