A negyvenedik életévét alig meghaladó kanadai szerző regénye Amerikában, 2018-ban jelent meg először, és a The New York Times, valamint a Financial Times is az év legjobb könyvei közé sorolta a művet. A feminista próza "polgárpukkasztó" szövege vélhetően sokak érzékenységét sértheti, mert a szerző
[>>>]
A negyvenedik életévét alig meghaladó kanadai szerző regénye Amerikában, 2018-ban jelent meg először, és a The New York Times, valamint a Financial Times is az év legjobb könyvei közé sorolta a művet. A feminista próza "polgárpukkasztó" szövege vélhetően sokak érzékenységét sértheti, mert a szerző az anyaság többnyire rózsaszín, pehelykönnyű boldogságfelhőbe burkolt képét kötetében, szinte egy pillanat alatt darabokra szaggatja. Szubjektumának "szűrőjén" keresztül közelít témájához, amikor egy harminchat éves nő, a társadalom által rákényszerített anyai szerepének kérdéskörét járja körül, miközben minuciózus pontossággal térképezi fel a gyermekvállalással kapcsolatos, "formabontó" gondolatait. A társadalmi elvárás szerint egy nő akkor "teljesíti be" sorsfeledatát, ha anyaként is a "porondra" lép. Vajon miért akarja kikényszeríteni a társadalmi elvárás azt, hogy akkor is szüljön egy nő, ha képtelen összhangba hozni az elméjében "dörömbölő" gyermekvállalással kapcsolatos elutasítást, miközben az ösztön és talán a lélek hangjai már "zenélik" a gyermekvállalás fontosságát, hiszen a női biológiai óra kérlelhetetlenül ketyeg. A regény narrátora Milessel él párkapcsolatban, szerelme és saját gondolatai között vergődve próbálja megkeresni a helyes válaszokat, de azt biztosan tudja, hogy nem lehet mindent felülíró, szentenciákat kijelenteni a gyermekvállalással kapcsolatban. A történet elbeszélője folyamatosan küzd belső hangjaival, kérdés-felelek párbeszédekben, szenvedélyesen érvel amellett, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy minden nőnek az anyaságban kell kiteljesednie. Vallomásos soraiban végig vezeti olvasóit gondolatfutamainak "idegpályáin" és ebből megtudható, hogy a mesélő és talán a szerző maga sem akar gyermeket a világra hozni ("Minél tovább dolgozom ezen a könyvön, annál kevésbé valószínű, hogy gyerekem lesz. Talán éppen ezért írom - hogy átjussak a túlsó partra, gyermektelenül, egyedül..."). Egy hihetetlenül érzékeny lélek döntésképtelensége közbeni vívódásának lehet tanúja az olvasó, aki ha értő módon fogadja be a történetet, bizonyára meg tudja majd érteni a szerző korántsem konvencionális, "szabályos" gondolatait, még ha nem ért velük mindenben egyet. Nyitott szívű, a más véleményét elfogadó és befogadó nők érdeklődésére számot tartó, korántsem szokványos, a maga nemében "izgalmas" gondolatokat közvetítő kötet, amelyet a gondolkodva olvasók fognak majd igazán megérteni. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]