Költőien szép könyvvel tiszteleg édesanyja, Magda emléke, személye előtt George Szirtes: egy olyan életrajzzal, amely egyszerre tényregény, visszaemlékezés is, olykor pedig szinte prózavers. A történet - inkább igazodva az emlékezet természetéhez, mint a műfaji kritériumokhoz - időben visszafelé
[>>>]
Költőien szép könyvvel tiszteleg édesanyja, Magda emléke, személye előtt George Szirtes: egy olyan életrajzzal, amely egyszerre tényregény, visszaemlékezés is, olykor pedig szinte prózavers. A történet - inkább igazodva az emlékezet természetéhez, mint a műfaji kritériumokhoz - időben visszafelé halad, az utolsó évektől kezdi visszabontani egy élet sorseseményeinek rétegeit, egészen a kezdetekig. Nem titkolt célja ezzel az, hogy az anya megkapóan őszinte, érzelmes, ugyanakkor hiteles portréja mellett analizálja, megpróbálja feldolgozni a "soá", az üldöztetés tragédiáját, ami megpecsételte, meghatározta családja huszadik századi sorsát, sorsívét, illetve megkísérli a maga módján megfogalmazni a zsidó identitás mibenlétét. A visszafelé játszott filmhez hasonlóan pergő történet így 1975 nyarán veszi kezdetét: a napon, amikor a szerző édesanyja meghal Angliában, ahol a család akkor már húsz éve élt. Innen fejti vissza a fonalat az angliai otthonteremtés, letelepedés éveitől, az ötvenhatos disszidáláson és az ötvenes évek budapesti időszakán át, hátralépve a vészkorszakig, majd az azt megelőző, két háború közt telő fiatalkorig, hogy aztán Erdélyben végződjön-kezdődjön Magda története. A memoár alapfonalából finoman, sűrűn szálaznak ki az anya és a családtagok történetei, megannyi élő emlék, beleszőve az elmúlt század európai történelmének szövedékébe. Ahogy halad vissza- s előrefelé a regény, úgy árnyalódik, bomlik ki egyre jobban Magda, az édesapa valódi karaktere, krónikája, az egész Szirtes-család érzékenyen, pontos írói látásmóddal, nagy erudícióval felskiccelt tablója. A fekete-fehér fotókkal illusztrált könyv magával ragadó olvasmány, életrajz és családregény; minden művelt olvasó számára jó szívvel ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]