Miért vonultak apolitikus német fiatalok önként és lelkesülten egy agresszív, brutális háborúba? - sokan tették már fel ezt a kérdést a második világháborúval kapcsolatban, így nem véletlen, hogy ez a mondat is felkerült a Hajja és Fiai Könyvkiadó legújabb kötetének borítójára. Erre a kérdésre több
[>>>]
Miért vonultak apolitikus német fiatalok önként és lelkesülten egy agresszív, brutális háborúba? - sokan tették már fel ezt a kérdést a második világháborúval kapcsolatban, így nem véletlen, hogy ez a mondat is felkerült a Hajja és Fiai Könyvkiadó legújabb kötetének borítójára. Erre a kérdésre több egykori német katona igyekezett már válaszolni, s közülük többük emlékiratát megjelentette már a kiadó. Hans von Luck ezredes (Páncélosparancsnok, 201807036), Günther K. Koschorrek (Vérvörös hó, 201810043), Wilhelm Lücke (Leningrád kapujában, 201824023), az elzászi német Guy Sajer (Az elfelejtett katona, 201826059) és Gottlob Herbert Bidermann memoárja (Halálos küzdelem, 201909039) után ezúttal itt egy újabb válasz, melynek szerzője, Erwin Bartmann 1941-43 között az 1. Leibstandarte SS Adolf Hitler SS-páncéloshadosztályban harcolt. Berlini iskolásfiúként ő is a nácik bűvkörébe került, meg volt róla győződve, hogy a világ legjobb országában él, és már akkor arról álmodozott, hogy egyszer majd ennek a legendás hírű alakulatnak lesz tagja (amely egyben Hitler személyes testőrsége volt). Aztán 1941 tavaszán, miután bátyja, Horst bevonult (később a Luftwaffe tagja lett), abba hagyta a tanonckodást a Glaser pékségben, és önkéntes újoncként jelentkezett a lichterfeldei laktanya kapujában. Az akkor mindössze tizenhét esztendős, szőke, kékszemű fiatalember, rövid kiképzést követően, 1941 nyarán érkezett meg a keleti hídszíntérre, s egy arcvonalbeli híradórajhoz került. Egy rendkívül kemény telet követően a Fekete-tenger partján szolgált, majd egy párizsi és normandiai áthelyezés után visszavezényelték a keleti frontra. 1943 júliusában megsérült a kurszki csatában; egy srapnelszilánk hatolt át a tüdején, ám felépült. Unterscharführerré (szakaszvezetővé) történő előléptetését követően géppuskakezelő-instruktor lett a kiképző- és tartalékzászlóaljnál, mely a berlini autópályakörgyűrű keleti részének közelében állomásozott. Amikor aztán a Vörös Hadsereg már Berlinhez közeledvén, heves offenzívát indított a seelowi magaslatok ellen, egységét betagolták a Falke-ezredbe, s az Odera-folyó közelébe vezényelték. A harcok lezárulta után néhány nappal, 1945 májusában esett brit fogságba, és 1948 decemberéig, mint a Waffen-SS tagja, Angliában, majd Skóciában volt hadifogságban. Végül, miután nem tudott visszatérni hazájába (Berlin azon fele szovjet megszállás alá került), Edinburgh-ban maradt, visszatért pék szakmájához és ott is alapított családot. 2012-ben hunyt le. Nyomtatásban egy évvel később, Derik Hammond szerkesztésében megjelent memoárja, születésétől az 1936-os berlini olimpián, a hadseregbe való belépésén, a Leibstandardtéban való szolgálaton, az egyik eltávozás során megélt első szerelmen át az utóvédharcokban való részvételéig és a hadifogságból való szabadulásáig, párbeszédes formában mutatja be emlékeit, melyet egy személyes hangú utószó követ. A kiadvány közepén egy fekete-fehér fotómelléklet is helyet kapott. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]