A terapeuta szerző korábbi könyveiben a családon belüli kapcsolatokat mutatta be, elemezte azzal a céllal, hogy segítse azok jobb, objektívebb megértését, oldja az ezekhez fűződő szorongásfajtákat, és olyan önismereti munkára inspiráljon, amely utána sorsjobbító erejű lehet. Most megjelenő   [>>>]

A terapeuta szerző korábbi könyveiben a családon belüli kapcsolatokat mutatta be, elemezte azzal a céllal, hogy segítse azok jobb, objektívebb megértését, oldja az ezekhez fűződő szorongásfajtákat, és olyan önismereti munkára inspiráljon, amely utána sorsjobbító erejű lehet. Most megjelenő kötetében a nagyszülő-unoka kapcsolattal foglalkozik hasonló szándékkal. Mondanivalóját úgy bontja ki, hogy közben leszámol tizenegy, hagyományosan a nagyszülői szerephez kötődő tévhittel. Ezek közül az első az a meggyőződés, amely szerint a kötődő nevelésnél jobb a hagyományos. A folytatásban olyan, a köztudatban rögzült elgondolásokat cáfol, mint hogy a nagyszülő dolga a kényeztetés, a nagyszülők közti rivalizálás normális, a nagyszülő sorsa független az unokáitól, tudása a nevelés tekintetében tökéletes, a jó nagymama és nagypapa már csak a családnak él (vagy éppen ellenkezőleg, az unoka elviselhetetlenül fárasztó), a nagyszülő halála nem viseli meg a gyerekeket, vagy hogy a nagyszülői szerep magától megy, nem kell tanulni. A széles körben ajánlható, olvasmányos tanácsadó kötetet utószó, jegyezetek, irodalomjegyzék és mutató zárja. [<<<]