25 évvel ezelőtt, 1994. május 1-én hunyt el a Forma-1 legendás brazil pilótája, Ayrton Senna. Pályája csúcsán, negyvenegy futamgyőzelem és három világbajnoki cím elnyerése után, immár a Williams színeiben, a San Marino-i Nagydíjon, az ún. Tamburello-kanyarban szenvedett halálos balesetet. Ő előtte
[>>>]
25 évvel ezelőtt, 1994. május 1-én hunyt el a Forma-1 legendás brazil pilótája, Ayrton Senna. Pályája csúcsán, negyvenegy futamgyőzelem és három világbajnoki cím elnyerése után, immár a Williams színeiben, a San Marino-i Nagydíjon, az ún. Tamburello-kanyarban szenvedett halálos balesetet. Ő előtte tiszteleg Bruce Jones kötete, amely sok-sok, eddig nem látott fotó kíséretében mutatja be rövid életét (a Forma-1 pilóta összesen 34 évet élt). Megismerhetjük családját, a gyermekéveket Brazíliában, a gokartversenyzői korszakot (1973-80), az Európába vezető utat, Forma-1-es debütálását 1984-ban, a Tolemannel, a nyerő felállást a Lotusszal, Prost legyőzését a McLarennél az első bajnoki címért (1988), ezt követő rivalizálásaikat, a második (1990) és harmadik (1991) világbajnoki cím elnyerését, a McLarenből való kiábrándulást és az átigazolást a Williamshez, az utolsó szezont, s természetesen a végzetes baleset körülményeit. Az utolsó fejezet Senna örökségét összegzi. A szerző számos Ayrton Sennával készített interjút és pályatársak visszaemlékezéseit is gyakran idézi. A kötetet a pályafutás statisztikái és mutató zárják. Általános gyűjtőkörű könyvtárak anyaga. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]