A Nobel-díjas amerikai író, Ernest Hemingway élete több szállal is kötődik Olaszországhoz. 1918 tavaszán, nem sokkal az érettségi után, önként jelentkezett a hadseregbe, ám mivel rövidlátó volt, így a Vöröskereszt önkéntese lett az olasz fronton. Később gépkocsivezetőként is szolgált, ám néhány   [>>>]

A Nobel-díjas amerikai író, Ernest Hemingway élete több szállal is kötődik Olaszországhoz. 1918 tavaszán, nem sokkal az érettségi után, önként jelentkezett a hadseregbe, ám mivel rövidlátó volt, így a Vöröskereszt önkéntese lett az olasz fronton. Később gépkocsivezetőként is szolgált, ám néhány nappal a frontra érkezését követően megsebesült Velence közelében, Fossaltánál. Később rövid ideig egy milánói kórházban dolgozott, s itt szeretett bele Agnes von Kurovsky ápolónőbe is, mely viszony első nagy sikere, a Búcsú a fegyverektől című regényben is visszaköszön. Nem sokkal később Genovából tért haza az Egyesült Államokba. Az író első feleségével, Elizabeth Hadley Richardsonnal Párizsba költözött, és a húszas években fiatal újságíróként többször is visszatért az olasz Riviérára. Ezt követően jó ideig nem járt Olaszországban, igaz kis túlzással beutazta a világot (élt Key Westen és Kubában, járt Kenyában, Tanzániában, majd Spanyolországban), mely természetesen irodalmi működésére is jelentős hatást gyakorolt. Haditudósítóként részt vett a második világháborúban (többek között a normandiai partraszállásban is), majd ismét visszatért Kubába. Aztán 1948 őszén, negyedik feleségével, Mary Welsh-sel indult Dél-Franciaországba. Házasságuk válságban volt, ezt akarták rendbe tenni, és nem mellesleg Hemingway ihletforrást is keresett (tíz éve nem jelent meg már új regénye). Mivel hajójuk meghibásodott, így Genovában kötöttek ki. Amikor olasz földre tette a lábát, az írót megrohanták az emlékek, és hirtelen ötlettől vezérelve Provence helyett Észak-Olaszországot járták be. Maryvel együtt felfedezték a lombard tóvidéket, bejárták a Dolomitokat, és elzarándokoltak abba a Piave-folyó déli partján fekvő kisvárosba is, ahol a szerző harminc évvel korábban megsebesült. Aztán ellátogattak Velencébe. A város lenyűgözte Hemingwayt, ám az utazás ekkor váratlan fordulatot vett. Egy a lagúnákban tartott vadkacsavadászaton ugyanis találkozott a tizennyolc esztendős Adriana Ivancich-csal, akibe az író első látásra beleszeretett. A csábítóan szép lány a szó legklasszikusabb értelmében Hemingway múzsájává vált. Többször is találkoztak egymással (1950 elején ismét Olaszországban, tavasszal Párizsban, 1950 végétől pedig a lány egyik barátnőjével együtt Hemingway vendége volt Kubában, a saját birtokán), ám valószínűsíthetően kapcsolatuk megmaradt plátói szinten. Viszont Adriana hatására az író ismét szárnyalni kezdett: az első találkozásuk idején született A folyón át a fák közé című regénye, majd következett Az öreg halász és a tenger, de Hemingway a lány bűvkörében írta a Vándorünnep nagy részét, valamint sokat haladt a Szigetek az áramlatban és az Édenkert kézirataival is. Kapcsolatuk azonban sok pletykát szült, s kifejezetten ártott nemcsak Adriana hírnevének, de lelki egészségének is, ám ennek ellenére sokat találkoztak, rendszeresen leveleztek, míg végül 1958-ban végleg össze nem vesztek egymással. Andrea di Robilant csak akkor találkozott Hemingway és Adriana szerelmének történetével, amikor egy időre Velencébe költözött. Annak ellenére nem hallott a történetükről, hogy az író egykori múzsáját ismerte korábbról. Gyerekkorában találkozott többször partikon az akkoriban második férjével, Rudolf Graf von Rexszel Toszkánában élő Adrianával, később pedig New Yorkban szerzett információt az egész életét megfertőző depresszióról, valamint látogatta meg ottani sírját (Adriana önkezével vetett életének, 1983-ban). Aztán amikor Velencében élt és kutatott, halott először a kapcsolatról, mely még akkor is élénken élt a velencei közbeszédben. Találkozott Adriana még életben lévő, idős bátyjával [<<<]