Frei Tamás ötödik akcióregényének fő sodrát a modern kori népvándorlás témája adja, ennek okán a migránsválság és az ehhez kapcsolódó, magas szinten elkövetett bűncselekmények állnak a történet fókuszában. Marco Boretti az édesanyja révén magyar származású, Firenzében élő régész, akaratán kívül
[>>>]
Frei Tamás ötödik akcióregényének fő sodrát a modern kori népvándorlás témája adja, ennek okán a migránsválság és az ehhez kapcsolódó, magas szinten elkövetett bűncselekmények állnak a történet fókuszában. Marco Boretti az édesanyja révén magyar származású, Firenzében élő régész, akaratán kívül belekerül egy olyan szövevényes ügybe, amelyben senki sem az, akinek mutatja magát. A férfi csakhamar kincsvadászként folytatja munkáját, míg a történet során egy segélyszervezet tagjairól az derül ki, hogy tevékenységük csupán álcája valódi ténykedésüknek, amely műkincscsempészet. A fekete kontinensről elindult több százezer, majd milliósra duzzadt menekülők embertelen sorsáról is ír Frei, arról a Líbiából útnak indult fiatal férfiről, Idogbéről, aki a rabszolgakereskedők fogságába esett, sok más társával egyetemben. Embercsempészek, rabszolgakereskedők, a terrorszervezeteket fegyverrel ellátó kereskedők, mind-mind zavarosban halászó, és abból hatalmas jövedelemre szert tevő, az országok irányításában, a legfelsőbb körökben mozgó emberek „vezényelik a háttérből ezeket a piszkos munkákat, melyek révén hatalmas jövedelemre tesznek szert. A földrészeken átívelő történetben Irak, Afganisztán, Jemen, Szomália, Szudán, Nigéria, az Egyesült Királyság, Olaszország és Amerika, mi több Magyarország is jelentős szerepet tölt be, mert különös módon végül itt futnak össze a szálak. Hazánkban ugyanis lehetőség van arra, hogy megoldást találjanak a fehérgalléros bűnözők mindarra, amelyet a világ szeme elől el akartak rejteni, és a kormányzati szinte zajló, titkos tárgyalások, napfényre nem kerülő paktumok megteremtik annak a lehetőségét, hogy Magyarország első embere befolyásos szerepre tegyen szert az európai politikai térben, mégha ez nem minden esetben pozitív színezetű. Cinikus, embertelen világ ez, ahol a pénz és a gátlástalanság diktálja a feltételeket, a többségében magas pozícióval bíró politikusok számára. A hatalom és a pénz megszerzése és megtartása első rangon fontos a történet szereplőinek, és ezért bármilyen árat hajlandók megfizetni, még akkor is, ha elköteleződésükkel maguk is örökre „fogságba kerülnek. Több szálon fut a cselekmény és az egymásba kapaszkodó történések, egészen naprakész politikai eseményekről is informálják az olvasót. Úgy tűnhet, mintha még a kézirat leadásának idején történt, aktuálpolitikai eseményeket is beleszőtte volna regényébe a szerző. A háttéralkuk, titkos paktumok lefedik a nyugati világ legbefolyásosabb vezetőinek, cinizmussal áthatott politikáját, miközben Frei bemutatja, hogy a hihetetlen gazdagság, többek sorában a luxusvillák arany wc-i az iszlám terrorizmus finanszírozásának hasznából vannak. A történet régész szerzője végül ki is mondja a szentenciát: „a gátlástalan okosaké a világi hatalom. A szerző, bevallottan nem irodalmat, hanem szórakoztató regényeket ír, történetet alapvetően fikciós regénynek jelöli meg, de a cselekmény során valós személyek is megjelennek, például Putyin, vagy Orbán Viktor, aki egy gyilkossági merénylet célpontja lesz... Az izgalmas politikai krimik rajongóinak ajánlható a témája okán széles körű érdeklődésre számot tartó, „sikergyanús regény. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]