Ez egy szomorú könyv, mert az életről szól" – konstatálja a szerző, Farkas Wellmann Endre erdélyi magyar költő, újságíró, szerkesztő. „A testet, amelyben élsz, csupán a földi élet idejére bérled. Csak a túlsó kapuig cipelheted, ott kiszállsz belőle, és visszaadod a Földnek. Az emberi test a
[>>>]
Ez egy szomorú könyv, mert az életről szól" – konstatálja a szerző, Farkas Wellmann Endre erdélyi magyar költő, újságíró, szerkesztő. „A testet, amelyben élsz, csupán a földi élet idejére bérled. Csak a túlsó kapuig cipelheted, ott kiszállsz belőle, és visszaadod a Földnek. Az emberi test a teremtés csodája, amíg egészséges. De mihelyst elromlik, ugyanannak a teremtésnek a végérvényes csődje. Tákolgatni, javítgatni lehet, mint mindent, ami anyagból van: ez az orvostudomány kihívása. A benne való élés pedig a mindenkori emberé. Minden gyógyíthatatlan betegség önnön kicsinységünkre figyelmeztet, de emberi felelősségeinket is számonkéri" – folytatja eszmefuttatását a József Attila-díjas költő, aki saját történetén keresztül szól sorstársakhoz, „leendő" sorstársakhoz, férjekhez és feleségekhez, egyéb családtagokhoz.*** A mellékletében egyebek mellett laborvizsgálati eredményeket közlő kötet izgalmas utazásra hívja az olvasót, sőt a gyakorló cukorbeteget, a potenciális cukorbeteget, de azt is, aki sosem lesz cukorbeteg. A különös út az elzárkózástól az elfogadáson át a betegséggel való megbarátkozásig vezet. Miért éppen én? Mit tettem, és mit nem tettem, hogy beteg legyek? Hogyan fogadom el? Kiben bízhatok? A szerző számos konkrét, de filozófiai kérdést is felvet, és ügyesen terelgeti az olvasót, hogy a válaszokat megtalálja. „A végső következtetés: segítséget kaphatsz (ha arra méltóvá tudsz válni), de a legtöbbet magadnak kell megtenned, hogy együtt tudj élni – és jól tudj együtt élni – a betegségeddel" – írja a könyvről Radó Gábor a budapesti Szent István Kórház osztályvezető szemész főorvosa. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]