A fiatal szombathelyi történelemtanár ismeretterjesztő könyvében arra is választ keres, miféle okai lehetnek annak, hogy emberek egy csoportja elkezdjen üldözni más nyelvű, más nemzetiségű, más vallású csoportokat. És hogyan képes egy ember eljutni oda, hogy e rejtélyes okból kifolyólag lelkesen   [>>>]

A fiatal szombathelyi történelemtanár ismeretterjesztő könyvében arra is választ keres, miféle okai lehetnek annak, hogy emberek egy csoportja elkezdjen üldözni más nyelvű, más nemzetiségű, más vallású csoportokat. És hogyan képes egy ember eljutni oda, hogy e rejtélyes okból kifolyólag lelkesen gyilkoljon? Az indítékok mellett a szerző arra is kíváncsi, milyen történelmi okok vezettek a népirtásokhoz, kik az elkövetők, hogyan reagálnak az eseményekre más hatalmak, létezik-e megtorlás vagy igazságszolgáltatás? E kérdésekre adott válaszai jelennek meg könyve három nagy fejezetében. Az elsőben (A népirtás definíciója) a fogalmakat tisztázza, fölidézve azokat az -- elsősorban szociológusok által megalkotott – meghatározásokat, amelyekkel körülírhatók a genocídiumok vagy más jellegű kollektív üldöztetések. A népirtásnak ugyanis több formája van, az ellenségesnek mondott csoport lemészárlásától a csoport gyermekeinek erőszakos átneveléséig. A kötet második, fő részében (Népirtások a XX. században) tizenkét múlt századi genocídium ismeretterjesztő színvonalú fölidézésére kerít sort. Közülük vannak ismertebbek, mint a törökországi örmények lemészárlása az I. világháború idején, a 30-as évek mesterségesen előidézett ukrajnai éhínsége, a holodomor, azután a náciknak a zsidókérdésre vonatkozó „végső megoldása, a holokauszt, a kambodzsai vörös khmerek tömeggyilkosságai a 70-es években vagy a közeli múlt délszláv háborúja. És akad néhány olyan népirtás is, amelyekről az európai emberek sokkal kevesebbet tudnak, például a 20. század eleji, dél-nyugat-afrikai német terror, a japánok 1937. évi nankingi mészárlása, az indonéz csapatok 1977. évi kelet-timori vérengzése, vagy az 1994. évi ruandai tömeggyilkosságok, amelynek során 13 hét alatt csaknem egymillió tuszit öltek meg a hutu törzs harcosai. A kötet záró fejezetében (A népirtás pszichológiája) a szerző e borzalmak lélektani összetevőit veszi sorra. Ezek: a nemzeti önteltség, vagyis a narcizmus, a kapzsiság, vagyis az anyagi féltékenység, a félelemkeltés erőszakos kultusza és a dehumanizáció, amikor az elkövetők úgy tekintenek az áldozatokra, mintha azok nem is emberek lennének, vagy legalább is alacsonyabb rendűek. Erre a négy tényezőre épül a propaganda által mesterségesen gerjesztett tömegpszichózis. Bozzay Zoltán a témát kronológiai rendben tárgyaló könyve a témakör alapvető irodalmához tartozik, igen széles körben beszerezhető kortörténeti ismeretterjesztő munka. [<<<]