A Nigériában született szerző meglehetősen szokatlan „hangfekvésben szólaltja meg krimijének szereplőit. A rövid fejezetekre „szabdalt történet mesélője, Korade húgát, Ayoolát születése pillanatától kezdve féltő szeretettel veszi körül. Ayoola feltűnő szépség, akin felnőve, minden férfi szeme
[>>>]
A Nigériában született szerző meglehetősen szokatlan „hangfekvésben szólaltja meg krimijének szereplőit. A rövid fejezetekre „szabdalt történet mesélője, Korade húgát, Ayoolát születése pillanatától kezdve féltő szeretettel veszi körül. Ayoola feltűnő szépség, akin felnőve, minden férfi szeme megakad. Az apró termetű, sötétbőrű lány különös indíttatásból mindig hord magánál egy kést, mert véleménye szerint, sohasem lehet tudni, hogy milyen, esetlegesen ártó szándékkal vonzza be a szerelmére áhítozó férfiakat. Ez a tény azonban sorozatgyilkossá teszi őt, a történet kezdetén már három férfit is eltávolított az élők sorából. Somo volt az első, akit Ayoola agresszivitással vádolt meg, és ezért a férfinek lakolnia kellett, majd következett Peter, a Korade szerint is meglehetősen „gyanús figura. A legutolsó áldozat, Femi azonban más volt, mégis kést döfött először a szívébe, majd a hátába is Ayoola. Valamennyi gyilkosság után kétségbe esett és azonnal hívta Koradét, aki ápolónőként dolgozott a városi kórházban, hogy takarítsa el a hullákat és az összes nyomot, nehogy rá terelődjék a gyanú. Korade mindig ott volt a tetthelyen és akkurátusan eltüntette a leleplezésre okot adó bűnjeleket. Az ápolónő főnöke, Tade is szemet vetett Ayoolára, ám Korade már évek óta szerelmes volt az orvosba. Amikor a férfi és Ayoola között intim kapcsolat szövődött, Korade megpróbálta figyelmeztetni Tadét, hogy meneküljön a húgától, mert a lány végzetes tettekre is elszánhatja magát. Az orvos azonban nem hitt az ápolónőnek és azzal vádolta, hogy nyilván az irigység beszél belőle, mert a húga sokkal szebb nála. Később Tade, Femi halálával kapcsolatban Koradét kezdi gyanúsítani, ekkor Ayoola dönt és, hogy nővérét megvédje, késsel a kezében megtámadja a szerelmes Tadét, aki dulakodás közben véletlenül a lányt szúrja meg A „család a legfontosabb, vallja Ayoola és miután felgyógyul, és cseppnyi lelkiismeretfurdalása sincs, hogy miatta Tadét megfosztják munkájától, hivatalától, mert valamiféle különös „igazságérzet vezérelte döntéssel mindig felmenti magát A különös hangulatú történet egyfelől krimiként olvasható, másfelől azonban lélektani regény is, amely a két testvér egymáshoz kapcsolódásának egészen egyedi rezdüléseit mutatja be. Érdemes széles körben ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]