Jenna Murphy Bridgehamptonban nevelkedett fel. Az Óceán partján fekvő amerikai kisvárosból 1995 táján költözött el, majd New Yorkban lett zsaru, és ekkor olyan szörnyű gyilkosságokat is kinyomozott, amelyek felderítésére kollégái nem mertek vállalkozni. Sok mindent megélt már, ám amikor visszatér
[>>>]
Jenna Murphy Bridgehamptonban nevelkedett fel. Az Óceán partján fekvő amerikai kisvárosból 1995 táján költözött el, majd New Yorkban lett zsaru, és ekkor olyan szörnyű gyilkosságokat is kinyomozott, amelyek felderítésére kollégái nem mertek vállalkozni. Sok mindent megélt már, ám amikor visszatér szülővárosába, amit ott tapasztal, az eddigi munkáinak legrémisztőbb képeit is felülmúlja. Az Ocean Drive 7. szám alatti ház meghazudtolja a nyugalmas tengerparti nyaralóhelyről alkotott elképzeléseket. Ez a hatalmas kastélyszerű építmény ugyanis rettenetes titkokat rejt. Szörnyű gyilkosságok helyszíneként híresült el a városka lakóinak körében, és az idő múlásával már épeszű ember meg sem meri közelíteni a házat. Gyilkos házként emlegetik az itt élők, és amikor Jenna hazalátogat gyermekkora helyszínére, szembesülnie kell azzal, hogy az épület minden képzeletét felülmúló, bestiális gyilkosságok színterévé lett. Nyáron egy hollywoodi ügynök és a kedvese bérlik ki az épületet, ám nemsokára mindkettőjüket holtan találják a házban. Ekkortájt a nyomozók egy fatörzsre, karóba húzott, felnyársalt embert is találnak, és innentől kezdve egyre jobban összekuszálódni látszanak az események. Amikor Jenna nyomozni kezd, börtönviselt féltestvére, Noah Walker tetteivel és prostituált édesanyja múltjával is kell szembe néznie, miközben zsaru életének legszörnyűbb emlékképei is megélednek rémálmaiban. A ház „gyilkos kedve pedig nem csillapodik, mi több az épület pincéjéből újabb holttestek kerülnek elő, és Jennát ekkor már nem lehet megállítani, habár az élete egyre nagyobb veszélyben van, képtelen leállni az üggyel, amíg fényt nem derít a rejtélyre, hogy ki vagy kik gyilkoltak/nak a házban, netán olyasmi öl, amit még elképzelni is lehetetlenségAz izgalmakban bővelkedő és a történet menetét számos csavarral megfordító thriller a műfaj kedvelőinek tetszésével bizonyára találkozik majd, nekik ajánlható jó szívvel. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)