Hedvig Montgomery már a mostani kötet előzményében (Szülői varázslat 1., 201920034) is kifejtette abbéli nézetét, hogy a szülői mesterséget ugyanúgy kell tanulni, mint bármely más szakmát, hiszen senki sem születik, jó vagy rossz szülőnek, azonban mindenki törekedhet arra, hogy jobb szülővé váljék.
[>>>]
Hedvig Montgomery már a mostani kötet előzményében (Szülői varázslat 1., 201920034) is kifejtette abbéli nézetét, hogy a szülői mesterséget ugyanúgy kell tanulni, mint bármely más szakmát, hiszen senki sem születik, jó vagy rossz szülőnek, azonban mindenki törekedhet arra, hogy jobb szülővé váljék. Ennek a megalapozása már a gyermek születése előtti (prenatális) korszakban is megkezdődhet, amikor az édesanya beszélget a pocakjában növekvő magzatával, mi több élvezettel hallgat zenét és végez minden olyasfajta tevékenységet, amely a magzat fejlődésére pozitívan hathat. Ezután ha életet adott gyermekének a feladat már kettőssé válik, hiszen a társ, az édesapa is részt vesz majd a nevelésben. A szerző most is hét fejezetben (A hét lépés) mutatja be, miként építhető fel a „szülői varázslat, azaz, hogyan lehet mindenki olyan szülő, amilyen lenni szeretne. 0-2 éves korig mutatja be azokat a gyakori szülői hibákat, amelyek a tanácsait megfogadva elkerülhetők. Leírja milyen érzései vannak 0-1 éves korig egy csecsemőnek, és miként érdemes ezekre következetesen úgy reagálni, hogy már ebben a korban megalapozzuk a gyermek biztonságérzetét. A kötet második részében, a gyermeknevelés „útvesztőjében bolyongó szülőknek az alvással, az etetéssel, a játékkal és beszédtanulással kapcsolatban ad megszívlelendő tanácsokat. Fontos hogy a szülő ne kísérje csemetéje minden lépését féltő aggódással, hiszen az érzés „átragadhat a gyermekre és elbizonytalaníthatja a világ felfedezésére vágyó kisdedet. A legfontosabb azonban az életre szóló biztonságos és szeretetteljes kapcsolat, kötelék kialakítása, mert ha ez megszilárdul, akkor a gyermek biztonságban, boldogan fog felcseperedni. Természetesen nincs és nem is lehet tökéletes szülő, de ha a szerző „zsinórmértékét használva haladnak a szülők a nevelés „rögös útján, biztos, hogy siker koronázza majd igyekezetüket. Az olvasmányos stílusban megírt, szakmai alapokra épülő, kivitelében is rangos, érzelemközpontú munkát a gyakorló szülők széles táborában érdemes ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]