A magyarországi holokauszt egyik kulcsfogalma a munkaszolgálat, melynek jogi hátterét az 1939. évi II. törvénycikk teremtette meg. A jogszabály 230. §-a foglalkozott a körérdekű munkaszolgálat intézményével, amely lehetővé tette a katonai szolgálatra végleg alkalmatlannak osztályozott, 21 év   [>>>]

A magyarországi holokauszt egyik kulcsfogalma a munkaszolgálat, melynek jogi hátterét az 1939. évi II. törvénycikk teremtette meg. A jogszabály 230. §-a foglalkozott a körérdekű munkaszolgálat intézményével, amely lehetővé tette a katonai szolgálatra végleg alkalmatlannak osztályozott, 21 év feletti férfi magyar állampolgárok egy ízben három hónapot meg nem haladó időtartamra terjedő, munkatáborokban teljesítendő közérdekű munkaszolgálatra kötelezését. A háború közeledtével racionálisnak mondható rendelkezés, vagyis hogy a fegyveres szolgálatra alkalmatlanok is vegyék ki a részüket a háborús erőfeszítésekből, a gyakorlatban megteremtette a diszkrimináció különböző formáit. Ekkor már zajlott a második zsidótörvény előkészítése is, s hamar kiderült, hogy a munkaszolgálat a valóságban nem a gyengék, fizikailag vagy pszichésen alkalmatlanok foglalkoztatására létesült, hanem a politikailag „megbízhatatlanok, így a nemzeti kisebbségek, a kormány politikájával és külpolitikai szövetségi rendszerével szemben kritikus szakszervezeti, szociáldemokrata, kommunista elköteleződésű személyek, és legfőképp a társadalomból kirekesztett zsidók gyűjtőhelye lett. A törvény 1939. július 1-én lépett hatályba, és azonnal megkezdődtek a sorozások is. Budapesten és vidéken is felállítottak munkásszázadokat, majd a háborúba való belépést követően Erdélyben és a megszállt Szovjetunió területére is küldtek munkaszolgálatosokat, a bori rézbányákba is vittek zsidókból, szombatosokból és Jehova tanúi-hívőkből álló több ezer fős kontingens, a háború végén pedig a nyugati határ közelében, Kőszegen vagy a Csepel-szigeten, Horthy-ligeten is voltak munkaszolgálatosok. Bár ezek között számos különbség adódott, sok-sok hasonlóság is kimutatható. Ezek bemutatására vállalkozott esettanulmányokat tartalmazó könyvében a budapesti Holokauszt Emlékközpont két munkatársa, Ádám István Pál és Lénárt András. Két fejezet foglalkozik a munkaszolgálatot bemutató fotókkal, Szántó Endre munkaszolgálatos fényképalbuma és Lustig György fotónaplója alapján arra keresve a választ, hogy javarészt miért kedélyesek, olykor humorosak a zsidóüldözést ábrázoló fényképek, melyeket ráadásul a diszkrimináció áldozatai maguk készítettek. Egy fejezet a magyar zsidó kisegítő munkaszolgálat körében tapasztalható szolidaritással foglalkozik, majd olvashatunk a kisegítő munkaszolgálatos századok őreiről és társadalmi hierarchiájáról. Az utolsó előtti fejezet az 1944-es év viszontagságaival foglalkozik, amikor a munkaszolgálat akár menekülő utat is jelenthetett a biztos halálba vezető deportálások elől, a végén pedig Toronyi Károly kerettiszt alakját ismerhetjük meg a hivatalos iratok tükrében. [<<<]