Az orosz származású ukrán író regénye 2017-ben, az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása után három évvel játszódik egy kelet-ukrajnai faluban, éppen az orosz szeparatista milicisták és az ukrán csapatok ütközőzónájában. A mindössze két-három utcából álló falu a harcok miatt elnéptelenedett, immár   [>>>]

Az orosz származású ukrán író regénye 2017-ben, az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása után három évvel játszódik egy kelet-ukrajnai faluban, éppen az orosz szeparatista milicisták és az ukrán csapatok ütközőzónájában. A mindössze két-három utcából álló falu a harcok miatt elnéptelenedett, immár csupán ketten lakják, a szelíd lelkű méhész, Szergej Szergejics, valamint Páska Hmeljenko, az a két nyugdíjas, akik az általános iskola első osztálya óta haragban voltak. A két férfi ebben a világtól elzárt falucskában is gyanakodva méregeti egymást, Szergej kétes ügyletei miatt néz ferde szemmel Páskára, aki viszont élhetetlen lúzernek tartja a méhészt. Így élnek áram nélkül, hidegben, olykor segélycsomagból származó teát szürcsölnek, mígnem Szergej úgy dönt, elege van a folytonos háborúskodásból, az állandó robbanásokból, ezért fölkerekedik és öreg Zsigulijával és hat kaptár méhével elindul oda, ahol háborítatlanul élhetnek, ahol nem gránáttölcsérek vannak a réten, hanem hajdinatenger és virág. A kimérten lassú meseszövésű regény egy öregember morgolódásait, tevés-vevését ábrázolja szinte mikrorealista stílusban. Ebben a leszorított, igénytelenségre kárhoztatott életben mutatkozik meg teljes valójában a háborús pusztítás okozta nyomorúság, az ember kiszolgáltatottsága, valamint a virágos mezők utáni sóvárgása jelképezte békevágya. Az elhagyott faluban szinte soha nem történik semmi, mégis folyton jelen van a háború: a határban holttestet találnak, aztán katonák toppannak be Szergej házába, a két öreg távcsővel figyeli a távoli ütközeteket. Szergej végül is útnak indul, fölpakolja az öreg Zsigulit, és kezdetét veszi kalandos utazása, amelynek során megtapasztalja a bizalmatlanságot, a rosszakaratot, de az emberséget, a segítőkészséget is. A nagy orosz klasszikusok kimért tempójára emlékeztető stílusú, széles epikai hömpölygésű, mégis aprólékos ábrázolatú, realista regény példázatok sokaságát hordozza, például a virágos mezőkön dolgozó szorgos méhek képével, meg azzal is, hogy végül Szergej hazafelé veszi az irányt. Mert meggyőződése, ha végleg kiürül a falu, oda már soha senki nem fog visszaköltözni, akkor sem, ha véget érnek a harcok. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]