A dél-koreai származású, németül író, svájci illetőségű filozófus a nyugati neoliberális piaci erők által létrehozott kulturális normák elemzője és bírálója. Úgy látja, hogy a kései kapitalizmus gyors ütemű technológiai fejlődése károsítja az embert, tömegessé válik a mentális egészség leromlása   [>>>]

A dél-koreai származású, németül író, svájci illetőségű filozófus a nyugati neoliberális piaci erők által létrehozott kulturális normák elemzője és bírálója. Úgy látja, hogy a kései kapitalizmus gyors ütemű technológiai fejlődése károsítja az embert, tömegessé válik a mentális egészség leromlása (kiégés, depresszió, figyelemhiányos hiperaktivitás), terjed az öncélú szexualitás és az erőszak. De a megoldást kereső nyugati ember is rossz nyomon jár, a bukás minden áron való elkerülésének akarása, a kitartás követelményének való megfelelés, a hatékonyság hajszolása elszigetelődéshez, önkizsákmányoláshoz vezet. Az önkizsákmányoló ember már-már projektként tekint magára, állandóan tovább akar lépni, át akar formálódni, újra föltalálni magát. A szerző e könyvében a távol-keleti és a nyugati, euroatlanti létszemlélet fundamentális filozófiai alapjait veti össze. A két kultúra gyökeres különbözőségére mutat rá éppen akkor, amikor az emberiség el akarja hitetni magával, hogy a globalizációval a kulturális különbségek is eltűnnek. Első lépésként szembesíti egymással Lao-ce és Hegel gondolatait, Matsuo Basho és Heidegger nézeteit, ismerteti a Tao Te-King (Az út és erény könyve) fontos gondolatait, hangsúlyozva, hogy a taoista és buddhista gondolkodás hagyományosan idegenkedik a szubsztantív lezártságtól; itt vezeti be az „önmagátlanság fogalmát, amely ürességet jelent, amely távollevővé teszi a szívet, az ént pedig senkivé, névtelenné teszi. A távol-keleti gondolkodás az immanencia jegyében áll; a kínai kultúra a buddhizmus hatására fogékonnyá vált a lét mulandósága, tünékenysége iránt. Ez a „folyékonyság, átmenetiség, a határok egymásba folyása még a távol-keleti városok utcáinak képén is megmutatkozik, szemben a nyugati zártsággal, behatároltsággal. A szerző folyvást szembesíti a keleti és a nyugati tér-felfogást, a fény-árnyék esztétikáját, a tudást és az együgyűséget, a tevés és a történés különbözőségét. Végül a keleti és nyugati üdvözlésformák, a szertartások ismertetésével mutat rá a kétféle fölfogás, magatartáskultúra különbözőségére, hiszen a mély meghajlás az önmagaság megtagadása, mert „az ember a nincsbe hajlik – írja. Byung-Chul Han a két kultúra filozófiai alapjait szembesíti egymással, nem titkolva, hogy az imaginárius kulturkampfban melyik félnek van komoly előnye. A kötet gondolatainak befogadása némi filozófiai előképzettséget és jelentős filozófiai, kulturális antropológiai érdeklődést feltételez. [<<<]