Dulai Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem PhD-hallgatója, egyben a Mosonyi utcai Rendőrmúzeum bűnügyi referense régóta kutatja a magyarországi emberölések történetét, főként a rendszerváltás előtti évtizedeket illetően. Nemrég megjelent már egy könyve ebben a témában (Gyilkosság a panel tetején,   [>>>]

Dulai Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem PhD-hallgatója, egyben a Mosonyi utcai Rendőrmúzeum bűnügyi referense régóta kutatja a magyarországi emberölések történetét, főként a rendszerváltás előtti évtizedeket illetően. Nemrég megjelent már egy könyve ebben a témában (Gyilkosság a panel tetején, 202324034), mely tíz különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági ügyet mutatott be röviden. Legújabb könyvében a szerző olyan tizenkilenc esetet vett górcső alá, amelyekben az elkövetőket végül halálra ítélték. Az ügyek mind a Kádár-korszakban, 1958 és 1988 között történtek, és mindegyik az adott megye vagy Budapest területén az utolsó kivégzés volt (azért 19 esetről van szó, mert Nógrád megyében még 1951-ben történt az utolsó ítéletvégrehajtás). Az első fejezet (Pedig hasznos munkása lenne a demokráciának) elején a szerző egy érzékletes példát hoz arra, hogyan is néznek ki a korszak kivégzési jegyzőkönyvei, majd ismerteti a korabeli sajtó által „bicskás, bestiális gyilkos vagy „várpalotai ámokfutó néven is emlegetett Gész István esetét, aki 1957-ben nemcsak Veszprém megye utolsó, köztörvényes bűncselekményért kivégzett elítéltje volt, hanem ő volt a legfiatalabb is. Az utolsó eset (Nem skandináv krimi) a rablógyilkosságért elítélt Vadász Ernő tiszacsegei férfi története, aki pedig 1988-ban az utolsó olyan halálraítélt volt Magyarországon, akit kivégeztek (az Alkotmánybíróság 1990. október 31-én törölte el a halálbüntetést). A két végpont között, kronológiai rendben haladva olyan további megdöbbentő eseteket találunk, mint egy kétegyházai családi gyilkosság 1966-ból (Anyagyilkos), egy 1974-ben Pécsett, a Tettye környékén elkövetett, pedofil indíttatású gyermekgyilkosság (Vércseppek az ösvényen), egy őrmester halálos kimenetelű lövöldözése 1975-ben a gyékényesi vasútállomáson (Lövöldözés a pályaudvaron), az az 1981-es miskolci eset, amelyben egy alkoholista apa a panelház tetejéről a mélybe lökte három gyermekét (Gyilkosság a panel tetején), vagy éppen a „különös visszaesőként 1987-ben elítélt Kriminár János ügye, aki 1969-ben megfojtotta az élettársát, tizenhat évvel később pedig a nő húgával is ugyanezt tette (Hallgatni csak az igazi férfiak tudnak). A szerző amellett, hogy olvasmányosan, de roppant tárgyilagos stílusban elbeszéli az egyes bűneseteket, mindenkor reflektál a kor viszonyaira is, a politikai helyzetre és a bűnöző társadalmi pozíciójára, és azt is megidézi, miként tálalta az ügyet a korabeli sajtó. A kötetet egy fejezetenként rendezett irodalomjegyzék zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]