Feitl György azon történészek közé tartozik, akik mélyfúrásokat végeznek a 20. század magyar történelmében, ugyanakkor megtalálják azokat az izgalmas, sokszor vitatott témákat, amelyek a szélesebb olvasói rétegeket is érdeklik, és e témákat igényes tudománynépszerűsítő stílusban pertraktálják. E   [>>>]

Feitl György azon történészek közé tartozik, akik mélyfúrásokat végeznek a 20. század magyar történelmében, ugyanakkor megtalálják azokat az izgalmas, sokszor vitatott témákat, amelyek a szélesebb olvasói rétegeket is érdeklik, és e témákat igényes tudománynépszerűsítő stílusban pertraktálják. E könyvének négy részbe osztott 29 írása is a szerző által előszeretettel vizsgált korszak – az 1945 utáni história – érdekes témáit veszi górcső alá. Az első rész (Történetek) nyomban egy bizarrnak tetsző kérdést tesz föl: kik voltak Rákosi Mátyás testvérei, mi lett a 12 Rákosi gyerek sorsa, hol és hogyan éltek, melyikük és miért változtatott nevet, miképp éltek a pártvezető száműzetése idején. Korjellemző történet, hogyan lett Czinege Lajosból honvédelmi miniszter; tanulságos história, miért nem emigrált a kommunista hatalomátvétel után Kodály Zoltán. Az életrajzi tárgyú cikkek után két korszak-fejezet következik (1940-es évek; 1950-es évek), ezekben is izgalmas kérdéseket vet föl és frappáns válaszokat ad rájuk. Hogyan számolták föl hazánkban a 40-es évek végén a szociáldemokráciát; ki és milyen ember volt valójában Nagy Imre; hogyan értelmezi az utókor filmek formájában 1956-ot; ki döntött végül is Nagy Imre halálos ítéletéről? A negyedik részbe (Másik huszadik század) kerültek a vitatémákra reflektáló írások, esszék, cikkek, így az István, a király című rockopera fogadtatásának polémiája; könyvismertetés keretében mondja el gondolatait az 1919-et követő fehérterrorról, ehhez kapcsolódóan Budapestről, a „bűnös városról. Ugyancsak sokakat érdeklő téma: hogyan ünnepelték meg hazánkban március 15-ét 1920-tól napjainkig. Feitl István kitűnő érzékkel ragadja meg a szélesebb olvasói rétegeket érdeklő történelmi témákat, ezeket közérthetően, minimális mennyiségű hivatkozás kíséretében, ismeretterjesztő stílusban meséli el. Írásainak sajátja, hogy rendre utal az egykori események jelenkori párhuzamaira és arra, hogyan vélekednek a mai történeti irányzatok egy-egy kérdéskörről, miközben a maga ellenzéki álláspontjával – amit a kötet epilógusában fejt ki – ő is vitákra késztet. [<<<]