Judith „Jude Humphryt nem kényeztette el az élet, a történet idején kiderül, hogy barátja, Milton Hayes megcsalja, ezután a lány azonnal szakít vele. Jude-nak már meghalt az édesanyja, apjával él együtt, aki nagyon beteg, rákos és a kezeléséhez nagyon sok pénz kell. A lány már a recepteket sem
[>>>]
Judith „Jude Humphryt nem kényeztette el az élet, a történet idején kiderül, hogy barátja, Milton Hayes megcsalja, ezután a lány azonnal szakít vele. Jude-nak már meghalt az édesanyja, apjával él együtt, aki nagyon beteg, rákos és a kezeléséhez nagyon sok pénz kell. A lány már a recepteket sem tudja kiváltani, ráadásul állása sincs, mert az aznapi interjúja rosszul sikerült, így aztán este egy bárba tér be, hogy bánatát enyhítendő igyon egy pohárkával. Az egyből azonban több lesz és ennek okán, enyhén szalonspicces, amikor célba veszi őt a szórakozóhely kiemelkedően „impozáns hímpéldánya. Célian Laurent nem ismer lehetetlent, őt még egyetlen nő sem utasította vissza, a médiamogul fia ezért nagy önbizalommal közelít a lányhoz, aki látszólagos vonakodás után hamar „megadja magát, bár nem tudja, kivel van dolga. A férfi felviszi a szállodai lakosztályába és itt egy olyan forró és Jude számára feledhetetlen éjszakát élnek át, amely alapjaiban „rengeti meg az életüket. A lány azonban elcseni alkalmi szeretője pénztárcáját és meglép vele. Néhány nappal később a Laurent cég PR-osa, Grayson felveszi az újságírónak Jude-t, és amikor bemutatja, a főnökének, Céliannak a lány ledöbben. A férfi vonásain azonban nem látszik semmi, úgy tűnik nem ismerte fel egyéjszakás kapcsolatának „főszereplőjét, természetesen ez nem így van, de az önérzetes Célian nem akarja elárulni vonzalmát, mi több olyan lekezelő módon bánik Judith-al, hogy a szerencsétlen nő egyre kétségbeesettebben fontolgatja, hogy kilép a cégtől. Egy napon azonban átfordul Célian viselkedése, már nem leplezi, hogy majd megőrül a lányért és nemsokára ismét magáévá teszi, mindezt „szaftos részletekkel írja le a szerző. Miután a liftben és az ágyban is elmélyítették a kapcsolatukat, Célian Judith apjának gyógykezelésére is pénzt ad, és minden igyekezetével azon van, hogy meggyőzze szerelmét a vonzalma nem múló szeszély, hanem örökké tartó szenvedély. Amíg azonban házassággal pecsételhetik meg „őrült vágyakozásukat még néhány rosszakarójuk gonosz cselszövését is ki kell védeniük Az erotikus részletek okán, tizennyolc éven felüli olvasóknak lehet ajánlani a regényt. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]