Amikor igazán nagy tragédia éri az embert, lehet reagálni elkeseredéssel, kétségbeeséssel, haraggal - és van úgy, hogy mély hallgatással. Ezt az utat választja a lélektani kisregény narrátora, a tizenegy éves Ellen is, aki az apja halála után úgy dönt, hogy többé nem szólal meg. Elhatározásának -
[>>>]
Amikor igazán nagy tragédia éri az embert, lehet reagálni elkeseredéssel, kétségbeeséssel, haraggal - és van úgy, hogy mély hallgatással. Ezt az utat választja a lélektani kisregény narrátora, a tizenegy éves Ellen is, aki az apja halála után úgy dönt, hogy többé nem szólal meg. Elhatározásának - mondjuk így - mágikus oka van: korábban többször kérte Istent, hogy haljon meg az édesapja, és amikor valóban megtörtént, sokkolódott - lehetséges, hogy ekkora ereje lenne a szavaknak? A maga módján az anyja is szóvarázslattal próbálkozik, csak ellenkező előjellel: konokul állandó harsány vidámsággal, fókuszáltan kitartott életkedvvel, tetterővel, minden energiájával őrizve a látszatot, hogy velük minden rendben van, ők "a fény családja". Emellett nagy figyelmet fordít arra, hogy női szépsége, vonzereje - amely egyben munkaeszköze is, hisz ünnepelt színésznőről van szó - töretlenül ragyogjon. Nincs könnyű dolga, mert otthon szinte vágni lehet a magányt, a gyászt, a titkokkal mérgezővé terhelt csendet: a bipoláris zavarral küzdő férj halála után ugyanis nemcsak a lánya burkolózott némaságba, de kamasz fia is bezárkózott, méghozzá szó szerint, magára szögelve szobája ajtaját. Beszélgetés híján itt csak monológok vannak: az anya kimondott, szándékolt hang- és fényerővel tolt mondatai, és a gyerekei gondolatba zárt szavai. Vajon lehet még kiút ebből a süketnéma, szívszorító csapdából, vezetnek ösvények egymás felé, van bennük annyi szeretet, hogy képesek legyenek gyógyulni, egymást gyógyítani, egymáshoz újra ösvényt találni...? Linda Boström Knausgard kisregénye érzékeny olvasót igényel, akinek van affinitása ehhez a speciális témához. Könyve már fogékony kamaszoknak is ajánlható - és rajtuk kívül minden más érdeklődőnek. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]