Robert Bryndza, Erika Foster nyomoz című sorozata az ötödik kötetéhez érkezett. A mostani történetben a címszereplő borzalmas körülmények között meggyilkolt hullára talál. A Temze folyó vetette ki magából azt a koffert, amely egy megcsonkított fiatal férfi testét rejti. Amikor a rendőrség felkeresi
[>>>]
Robert Bryndza, Erika Foster nyomoz című sorozata az ötödik kötetéhez érkezett. A mostani történetben a címszereplő borzalmas körülmények között meggyilkolt hullára talál. A Temze folyó vetette ki magából azt a koffert, amely egy megcsonkított fiatal férfi testét rejti. Amikor a rendőrség felkeresi a Thomas Hoffman nevű halott volt feleségét, az látszólag meg sem lepődik a dolgon, és elmondja a nyomozónak, hogy tudomása van arról, hogy az exe droggal kereskedett és maga is fogyasztó volt. ***Nem sokkal ezután hasonló körülmények között egy fiatal nő holtestét találják meg a rendőrök. Charlene halálán a szülők nem rendülnek meg, a lány anyja, Daphne elmondja tudtak róla, hogy gyermekük drogfüggő és ezért már évekkel ezelőtt megszakadt a kapcsolatuk. Amikor Erika megmutatja a szülőknek Thomas Hoffman fotóját, kiderül, hogy a férfi Charlene barátja volt. A halottkém kimutatja Thomas szervezetében a nagymennyiségű elfogyasztott drogot és ezután Erika már biztos abban, hogy egy drogkereskedő hálózattal áll szemben. Egy taxisofőr vallomása alapján nemsokára már két gyanúsított is a rendőrség homlokterébe kerül, és ekkor megdőlni látszik Erika elmélete, mely szerint egy ember követte el a gyilkosságokat. Sajnos eközben újabb holttestekre bukkan a rendőrség és nemsokára Marsh parancsnok, két kislányát, Sophie-t és Miát elrabolják. Vélhetően a drogbanda két tagja, Max és Nina áll az ártatlan gyermekek fogvatartása mögött, mindez egyre nagyobb óvatosságra inti Erikát, akit nyomozás közben brutálisan megtámadnak?. A nő megszállottja lesz az ügynek és a nyomozást végül siker koronázza. Az izgalmas krimi csak nagykorú olvasóknak ajánlható. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)