Lelkes Anna mindössze tizenhárom éves volt, amikor anyjával együtt kis híján tragikus kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Az autójuk a vasúti sínen való átkelés közben lerobbant, és nem akart mozdulni, miközben leengedték a sorompókat, és beléjük hajtott egy vonat. A hangos csattanást követően az   [>>>]

Lelkes Anna mindössze tizenhárom éves volt, amikor anyjával együtt kis híján tragikus kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Az autójuk a vasúti sínen való átkelés közben lerobbant, és nem akart mozdulni, miközben leengedték a sorompókat, és beléjük hajtott egy vonat. A hangos csattanást követően az autójukat a vasúti mozdony tovább tolta, míg meg nem álltak, s hatalmas károk keletkeztek az autóban. A mentők viszonylag hamar kiérkeztek, az orvos már a helyszínen megkezdte állapotuk stabilizálását, és rövid időn belül a közeli kórházba kerültek. Mindebből sem ő, sem az édesanyja nem érzékeltek semmit, végig eszméletlen állapotban voltak. Az anyukája szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett, megúszta agyrázódással és kulcscsonttöréssel. Őt viszont életveszélyes állapotban szállították az Aneszteziológiai és Újraélesztési Osztályra. Ott azonban nem működött a CT-berendezés, így át kellett szállítani egy másik kórházba. A vizsgálatok nagyon komoly sérüléseket mutattak ki: leszakadt a lépe, tüdőproblémái voltak, a nagy ütközés következtében pedig az agya elmozdult és a koponyájához csapódott. A koponyaüregi vérzést több órás műtéttel sikerült csak megszünteti, ám ezt követően az orvosok azt mondták, nagyon kicsi az esély, hogy túlélje. A műtőből lélegeztetőpalackkal vitték át az intenzív osztályra, ám itt előbb nem akart beindulni a légzése, majd miután ez mégis megtörtént, a veseműködése állt le. Összesen száztizenhét napot volt kómában, ennyi ideig volt teljesen öntudatlan, lebegett élet és halál között. A kómából mégis sikerült felébrednie, s az ágya mellett ülő szülei már a legelső biztató jeleket örömmel fogadták, mikor képes volt enyhén megszorítani az anyja kezét. A felépülés ezt követően is nagyon lassú folyamat volt. A rehabilitációs kezelések során újra meg kellett tanulnia a legalapvetőbb tevékenységeket: az evést, a szeme mozgatását, a beszédet, a különböző mozdulatokat és a járást. A balesetet követően kereken tíz évébe telt, hogy újra önmaga lehessen – testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt. Most megjelenő személyes hangvételű memoárja ezt a folyamatot mutatja be részletekbe menően: a kórházi küzdelmeket, a reményvesztettség érzését, a család erejét, az újrakezdés lehetőségét, s azt, hogy felépülése után miként sikerült folytatnia a tanulmányait, letennie az érettségit és elvégezni az egyetemen a filozófia szakot. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]