Az egyik berlini színház műsorára tűzi Friedrich Wolf Ciánkáli című darabját, amelynek hősnője tiltott magzatelhajtás miatt veszti életét. A darab értelmezése és rendezése körül vita támad színészek és rendezők között. A főrendező szerint mint történelmi darabot kell bemutatni a drámát, és magát a
[>>>]
Az egyik berlini színház műsorára tűzi Friedrich Wolf Ciánkáli című darabját, amelynek hősnője tiltott magzatelhajtás miatt veszti életét. A darab értelmezése és rendezése körül vita támad színészek és rendezők között. A főrendező szerint mint történelmi darabot kell bemutatni a drámát, és magát a magzatelhajtást szemérmesen, a nézők elől eldugva kell eljátszani. Az ellenvélemények szószólója Martha Trubec, egy ötven év körüli színésznő, aki maga is szenvedője volt az abortuszt tiltó törvénynek. Szerinte a darab aktualitását hangsúlyozva, az abortuszjelenetet a nézők szeme előtt – mintegy sokkolva őket – kell bemutatni. Kelet-Németországban csak 1972-ben született meg az a törvény, amely lehetővé tette, hogy a nők maguk döntsék el, megszülik-e gyermeküket avagy sem. Marthában a darab eseményei saját sorsát is felidézik: szerelmeit és nemkívánt terhességeit szépítés nélkül, teljes őszinteséggel meséli el barátjának. Hét terhessége közül a másodikat akarta megtartani, ekkor fia születik. Az utolsó kivételével, melyet már az abortusz-törvény után vetetett el, mindegyik terhességét megalázó módon volt kénytelen megszakítani. Illegális magzatelhajtásra kényszerülő társnői közül soknak az egészségébe,vagy életébe került a szakszerűtlen beavatkozás, illetve megfosztattak az anyaság későbbi, egzisztenciálisan vagy lelkileg megalapozott vállalásától.Az írónő mély átéléssel és együttérzéssel festi elénk azt az állapotot, amelybe a nem kívánt terhesség révén kerülhetnek a nők, és amelyek erkölcsi, magánéleti és társadalmi problémákat egyaránt felszínre hoznak. A regény végső kicsengése mégis gyermekigenlő, csak az önként vállalt és akart gyermek lehet az élet legnagyobb ajándéka. A könyv pszichológiai remekléssel van megírva.
[<<<]