Egy valódi bűncselekmény-sorozat ihlette az amerikai szerző debütáló regényének történetét. Egy 2012-ben letartóztatott illinois-i nőről (Rita Crundwell) van szó, aki több mint húsz éven keresztül ötvennégy millió dollárt sikkasztott egy kisváros költségvetéséből. Az ebből az esetből sok valóságos
[>>>]
Egy valódi bűncselekmény-sorozat ihlette az amerikai szerző debütáló regényének történetét. Egy 2012-ben letartóztatott illinois-i nőről (Rita Crundwell) van szó, aki több mint húsz éven keresztül ötvennégy millió dollárt sikkasztott egy kisváros költségvetéséből. Az ebből az esetből sok valóságos elemet átemelő, ám összességében mégis fiktív regény elején az 1990-es évek végén járunk. A műkincspiac végre magához tér a korábbi összeomlás után, és híre megy, hogy egy bizonyos Miss Rebecca Farwell 900 százalékos haszonnal adott túl rendkívüli gyűjteményén. Azt azonban senki sem tudja, hogy ez a személy valójában megegyezik egy illinois-i könyvelővel. New Yorktól több mint ezer kilométerre, Pierson városában él a csendes, visszahúzódó, egyedülálló Becky Farwell. Ráadásul ő a város könyvelője, akinél senki nem igazodik ki jobban a számlák között. Rengeteget dolgozik, és a legnehezebb helyzetekből is kihúzza a települést – valahogy mindig tud valahonnan kis forrást szerezni. És miközben egyre nagyobb ügyleteket bonyolít le, ő maga fokozatosan eladósodik. De vajon a tehetséges Miss Farwell meddig képes folytatni ezt a kettős játékot? "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]