Heideggertől tudjuk, hogy „a tudomány nem gondolkodik. A jelen könyvre is igaz ez, amennyiben tudományos munkáról van szó. Sajátos módon azonban már tárgyánál fogva is kénytelen rákérdezni a saját műfaji kereteire, hiszen a mitológia eo ipso olyasvalami, ami önmagára reflektál () Vagyis a mitológia   [>>>]

Heideggertől tudjuk, hogy „a tudomány nem gondolkodik. A jelen könyvre is igaz ez, amennyiben tudományos munkáról van szó. Sajátos módon azonban már tárgyánál fogva is kénytelen rákérdezni a saját műfaji kereteire, hiszen a mitológia eo ipso olyasvalami, ami önmagára reflektál () Vagyis a mitológia nem más, mint saját értelmezéstörténete, mint szüntelenül ismétlődő kísérlet önmaga megértésére. Ezzel a (pszeudo)meghatározással persze a szerző arra a kényelmes álláspontra is helyezkedhet, hogy tehát nincs is más dolga, mint hogy prezentálja választott anyagát. És ez bizonyos értelemben így is van, hiszen minden mítoszfejtés maga is egy újabb mítoszt állít elő, következésképpen hitelessége alapvetően nem tér el a történetelbeszélő hitelességétől. () Másfelől azonban az „anyag korántsem adja magát, nem „nyersanyag, hanem sajátos rendszerező elvvel, sőt bizonyos architektonikával is rendelkezik: egy áttekintő bevezetés után négy (végül, mint majd kiderül, valójában öt) értelmezéstörténetet foglal magában. A görög mitológia modern kori létmódjának vizsgálata céljából mindenekelőtt négy egymástól különböző, mintaszerű értelmező típust választottam ki: a tudóst, a költőt, a művészt, illetve a műbarátot és gondolkodót. Mindegyiket elementárisan foglalkoztatja a mitológia jelensége, ám alapvetően másként mindegyikük másra kérdez. [<<<]