A kamasz Amy Cahill és öccse, Dan annak idején a nagyanyjuk, Grace Cahill végrendelete miatt szálltak be a harminckilenc kulcs utáni hajszába - inkább a kalandot, mint a biztos egymillió dollárt választva. A rendkívül befolyásos család erejének forrását ugyanis elrejtették a világ különböző
[>>>]
A kamasz Amy Cahill és öccse, Dan annak idején a nagyanyjuk, Grace Cahill végrendelete miatt szálltak be a harminckilenc kulcs utáni hajszába - inkább a kalandot, mint a biztos egymillió dollárt választva. A rendkívül befolyásos család erejének forrását ugyanis elrejtették a világ különböző részein, harminckilenc kulcs formájában, s ezen múlik nemcsak a Cahillek, hanem az egész világ jövője is. Így hitték legalábbis - még akkor is, amikor úgy vélték, hogy véget ért számukra a küldetés. Ez azonban egyáltalán nincs így, és erre egészen nyilvánvaló jelek érkeznek: a Föld különböző országaiban - a kaliforniai Napa-völgyben, Puerto Ricóban, Londonban, Párizsban, Te-Avivban és Tokióban - élő Cahilleket elkezdik módszeresen túszul ejteni. A tettesek nem mások, mint akik már az előző részek során is az ellenségeik voltak: a magukat Vespereknek nevező titkos társasáig gátlástalan, mindenre elszánt tagjai. Egy magát Első Vespernek nevező személy egy napon belül Firenzébe rendeli Danéket, akik természetesen a rendőrséget nem értesíthetik - különben egy Cahill meghal. Miután Dan és Amy megérkeztek Firenzébe, megkapják a következő utasítást: el kell lopniuk az Uffizi Képtárból Caravaggio Medusa című festményét - ha nem, egy Cahill meghal. Az első döbbenet után ravasz tervet eszelnek ki, és egy minőségi hamisítványt adnak át. Csakhogy az Első Vesper is nagyon szemfüles, nem sikerül átverni, így mit van mit tenni, Dan és Amy nekiállnak egy valódi műkincslopásnak...
[<<<]