A Fény Szövetsége elnevezésű, gazdag és magasrangú "háttér emberekkel", vezetőkkel rendelkező szekta ejti fogságba a történet főszereplőjét, Mindyt, akit egy esti kocogása során az erdőben elkábítanak, majd az ájult nőt repülőgépen elviszik az elrejtett birtokra, ahol a különös "szövetség"
[>>>]
A Fény Szövetsége elnevezésű, gazdag és magasrangú "háttér emberekkel", vezetőkkel rendelkező szekta ejti fogságba a történet főszereplőjét, Mindyt, akit egy esti kocogása során az erdőben elkábítanak, majd az ájult nőt repülőgépen elviszik az elrejtett birtokra, ahol a különös "szövetség" tevékenykedik, és itt teljességgel kitörlik előző életének emlékeit, és új nevet is adnak neki. Mindy a Fény Szövetségében a Sara nevet kapja, és amikor magához tér, fogalma sincs, hogy kik veszik körül és egyáltalában ki ő. Legnagyobb megdöbbenésére egy Jakob nevű férfi fogja a kezét, és azt közli vele, hogy ő a férje. A szektát vezető Gabriel testvér és a többi nővérnek és testvérnek nevezett tag ezután minden lépését figyeli Saranak, aki képtelen feldolgozni, hogy kiüresedett agyában hiába kutat emlékek után. Jakob azonban szeretettel, mi több szerelemmel és gyengédséggel veszi körül, és intim együttléteik is örömet okoznak mindkettőjüknek. Ezalatt Stella, akinek "Mindy-Sara" barátnője és munkatársa volt, nyomozó szerelme, Dylan segítségét kéri, annak felderítésében, hogy hová tűnhetett el a lány. Gabriel testvér eközben egyre agresszívebb módon tartja egyben a szekta tagjainak életét, és amikor Stella egy, a szektából kimenekült nő vallomásának nyomába ered, ő is eltűnik a "semmiben"... Az izgalmakban bővelkedő thriller a műfaj kedvelőinek ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]