Egy reggel hatalmas teherautó - egy nyerges vontató - áll meg Miráék háza előtt, a platóján egy szép piros házzal, amit Svédországból szállítottak egészen Németországig. A sofőr, Zsófi elhívja magával Mirát és a tesóját, Danit hogy kísérjék el az út utolsó szakaszán a célállomásig, ami nem más,
[>>>]
Egy reggel hatalmas teherautó - egy nyerges vontató - áll meg Miráék háza előtt, a platóján egy szép piros házzal, amit Svédországból szállítottak egészen Németországig. A sofőr, Zsófi elhívja magával Mirát és a tesóját, Danit hogy kísérjék el az út utolsó szakaszán a célállomásig, ami nem más, mint a városi kemping. Útközben Zsófi mesél a járgányról, amit vezet, sőt másféle teherjárművekről is, például arról a hatalmas kamionról, ami megáll mellettük a pirosnál. A kempingbe érve újabb izgalom várja őket, mert a házat egy mobil daru emeli le a pótkocsiról. Miután leszállították az árut, Zsófi a teherautót beviszi a céghez, amelynek dolgozik, hogy az autószerelő átnézze. Délután Zsófit a gyerekek elkísérik egy szuper teherjármű-kiállításra, ahol nagyon érdekes modelleket látnak: elektromos tehergépkocsit, távirányítós teherautót, bányadömpert. A nap végén a szüleik még azt is megengedik nekik, hogy Zsófi sofőrfülkéjében aludjanak, a kinyitható ágyon.
[<<<]