Ajaz Giljazovot, egy falusi tanító fiát, a Kazanyi Egyetemen tanuló húszéves diákot 1950 márciusában tartóztatták le, mert ifjonti hevében, meggondolatlanul hangot adott politikai véleményének. Ki akarta mondani az igazságot a szovjethatalom visszásságairól, és a büntetése több évnyi kényszermunka
[>>>]
Ajaz Giljazovot, egy falusi tanító fiát, a Kazanyi Egyetemen tanuló húszéves diákot 1950 márciusában tartóztatták le, mert ifjonti hevében, meggondolatlanul hangot adott politikai véleményének. Ki akarta mondani az igazságot a szovjethatalom visszásságairól, és a büntetése több évnyi kényszermunka volt, melyet a GULÁG különböző táboraiban, így a Szolzsenyicin által is megörökített Kengirben vagy Volinkában kellett letöltenie. A lágerbeli évek kitörölhetetlen nyomot hagytak életében, melyek - rabtársaihoz hasonlóan - kettévágták az életét "addig"-ra és "azután"-ra. Szabadulása után, volt politikai elítélt létére mégis sikerült elvégeznie az egyetemet, és 1964-ben kezdetét vette irodalmi karrierje, sőt az egyik legismertebb tatár íróvá vált. Egyik legfontosabb műve az Imádkozzunk!, melyet már idős korában vetett papírra. A most magyar fordításban is megjelenő műben a szerző egész életére visszaemlékezik, a memoár középpontjában azonban természetesen a lágerévek állnak. Az emlékezés is a Fekete-tó börtön megidézésével és néhány rabtárs bemutatásával veszi kezdetét. Ezt követően a szerző visszakanyarodik az időben, szülei bemutatására, a nagy éhínségek megidézésére, gyermekkorára és a háborús megpróbáltatásokra, majd leírja, hogyan kezdte meg tanulmányait a Kazanyi Egyetem tatár nyelv és irodalom szakán. Bemutatja az ellentmondásos egyetemi éveket, a Komszomolnál végzett tevékenységét, első novellájának publikálását és annak fogadtatását, valamint azt, hogyan került a Fekete-tó börtönbe, majd a kazanyi Kreml tövében álló gyűjtőfogházba. A második rész az 1950 és 1954 közötti börtönévek részletes krónikája, megidézve az egyik táborból a másikba vezető utat, a cellák egyhangúságát, a börtönőrök kegyetlenkedéseit, a borzalmas higiéniai körülményeket és ellátást, a betegségeket, az embertelen kényszermunkát a bányában vagy a téglagyárban. A szerző sok-sok rabtársával kapcsolatos emléket is felidéz, és bemutatja szerelmét, Lénát, akit szintén az egyik táborban ismert meg. Az utolsó rész tér ki a szabadulás körülményeire, összegezni igyekszik a börtönévek tapasztalatait, és kitér arra is, mi történt a szerzővel a szabadulást követően. A kötet elé Ajaz Giljazov egyik rabtársa, a volinkai lágerben megismert, s az emlékiratban is szereplő magyar barát: Galgóczy Árpád írt ajánló sorokat. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]